Next Door Love (SeKai)

Cím: Next Door Love 
Páros: Sehun x Jongin (EXO - AU), side Baekhyun x OC
Szemszög: E/3
Korhatár: 16
Figyelmeztetés: trágár szavak, romantika, bottom!Sehun, kérésre írt~
Műfaj: slice of life, iskolai, FLUFF!

- Sehun-ah! Sehun! – kiabált egy barna hajú srác, mire az üldözött kíváncsian megfordult, de azonnal zavartan el is kapta a fejét, hiszen még mindig furcsa volt számára, hogy az idősebb szóba állt vele. – Végre, hogy megálltál, azt hittem, az egész sulit végig kell rohannom utánad.

- Sajnálom – motyogta halkan, mire a másik felkuncogott. – Mit szeretnél, hyung?

- Aish, mondtam már neked, hogy hagyd ezt a megszólítást, hívj csak Kai-nak, rendben? – mosolyodott el, amitől helyes arca egyszeriben gyönyörű lett, Sehun pedig nagy késztetést érzett, hogy itt és most megcsókolja a másikat.

- Rendben, Jongin hyu… Izé, Jongin – köszörülte meg a torkát, gondolta, ennél jobban már nem lehet beégni a titkos szerelme előtt.

- Azt akartam kérdezni, hogy nem lenne-e kedved csatlakozni a tánccsapatomhoz? – érdeklődte kedvesen, nagy, barna szemei kíváncsian fürkészték a tőle pár centivel alacsonyabb srácot.

- Nekem? – pislogott nagy szemekkel, felnézve a kreolbőrűre, aki csak bólogatott. – Én nem tudok táncolni – rázta a fejét azonnal.

- Figyelj, Sehunnie – vette halkabbra a hangerejét, majd közelebb lépett Sehunhoz, akinek ettől bent rekedt a levegő a tüdejében. – Anya mondta, hogy a tiéd arról mesélt neki, hogy mennyire szeretnél táncolni, és hogy tehetséges is vagy, csak nincs önbizalmad… És ami azt illeti, láttalak táncolni a múltkor, mikor bent maradtál tesi után… Nagyon ügyes vagy! Szóval, mit szólsz?

Sehunnak fogalma sem volt róla, hogy mégis mit kellene erre mondania. Álmában sem gondolta volna, hogy éppen Kim Jongin fogja megkérni, hogy csatlakozzon a tánccsapatához. Mindenki tudta a suliban, hogy Jongin a legtehetségesebb táncos, úgy tudott mozogni, hogy az ember egész nap el tudná nézni; valami olyasmit művelt a testével, amit senki más nem tudott, csakis ő. Sehun pontosan tudta ezt, nem egyszer leste meg a másikat, mikor gyakorolt, vagy sunyiban belopózott a táncpróbára, hogy láthassa Jongint. De az, hogy most ilyen nyíltan rákérdezett nála… És mi az, hogy a saját anyja pletykálkodik Jongin anyukájának? Ez annyira megalázó volt, elhatározta, hogy amint hazaér, számon kéri a nőt, hiába vezérelte puszta jóindulat. Ha ő táncolni akart volna, megtette volna, nem kellett volna kerítőt játszania, mert így Jongin is biztos csak azért kérdezte meg, mert az anyukája megkérte rá. Szánalmasnak érezte magát, aki az anyukája szoknyája mögé bújva intézi a dolgait. Már pedig ő igenis talpraesett volt, kivéve, ha Kim Jonginról volt szó… Mert akkor egy épkézláb mondatot sem tudott összehozni.

- Ne haragudj, hyung, de nem lehet – rázta a fejét, pedig tényleg minden vágya volt, hogy valaha Jonginnal táncolhasson.

- Oh, miért nem? – kérdezte, szemeiben pedig őszinte csalódottság foglalt helyet, de Sehun bemesélte magának, hogy a másik cseppet sem sajnálja, hiszen neki semmi jó nem származna abból, ha egy szerencsétlen botlábút kellene pátyolgatnia.

- Csak… – kezdett bele, de semmi jó kifogás nem jutott eszébe.

- Na, Sehunnie, kérlek – nézett rá kiskutya szemekkel, amitől a szöszi srác pirulni kezdett, így gyorsan elkapta a fejét a másikról.

- Nem tudok táncolni – rázta a fejét. – Én csak össze-vissza csinálom…

- Hidd el, hogy nem mondanám azt, hogy tehetséges vagy, ha nem lenne így – mosolyodott el kedvesen. – A próbák minden nap négytől vannak. Találkozunk akkor később!

Azzal választ sem várva intett egyet Sehunnak, majd olyan gyorsan eltűnt, mintha ott sem lett volna. A szőke srácnak megfordult a fejében, hogy mi van, ha az egészet tényleg csak képzelte, de ahhoz túl valóságosnak tűnt. Még érezte az orrában Jongin férfias parfümjét, a szíve még mindig hevesen dobogott, ahogy rágondolt, az idősebb tényleg vele beszélgetett, ráadásul azt mondta, jól táncol! Jesszus, ki fog ugrani a szíve, ha tovább gondol a barna hajú srácra. Sehun számára Kim Jongin egy megszállottság volt… Kezdetben, mikor először találkozott a vele majdnem egyidős fiúval, kicsit ellenszenvesnek tartotta, pedig ő végig kedves volt vele már akkor is. Talán pont emiatt a tulajdonsága miatt bökte Sehun csőrét. Csakhamar mindenki megkedvelte a suliban, hiszen jó tanuló volt, kedves, helyes, és még jól is táncolt! Sehunnak is akkor változott meg a véleménye Jonginról, mikor először látta táncolni. Mintha egy teljesen másik ember lett volna, de ugyan olyan, akárcsak ő. Megbabonázta Sehunt, amit a testével csinált. Annyira vonzó volt, magabiztos és erőteljes. Nem gondolta volna, hogy valaha így fog érezni, de azóta mindennél jobban rajong a másikért. Nem volt meleg, egyetlen srácra sem tudott úgy ránézni, de Jongin olyan szinten megmozgatta a szívét, hogy úgy tűnt, szerelmes belé. Vonzódott hozzá, sokszor érezte, hogy vágyakozik utána, főleg, mikor látta, hogy lányok körében van, esetleg egy-egy táncpróbán segít nekik, megérinti őket és mosolyog rájuk.

Sehun talán betegesen odavolt Jonginért, de mentségére legyen, hogy ez nem az ő hibája, mindezt Jongin hozta ki belőle. Ő soha nem akart így érezni, bár még nem okoztak nagyobb problémát az érzelmei. Ezért is nem akarta elfogadni az ajánlatot, hiszen alig tud gondolkodni vagy lélegezni a másik közelében, mi lenne, ha még hozzá is érne, hogy segítsen neki? Most meg csak úgy elrohant, cserben meg nem hagyhatja, ha már számít rá… Oké, megtehetné, hogy nem megy el, de képtelen lenne otthon ülni, és várni a csodát. Jongin konkrétan bevette a tánccsapatába úgy, hogy nem is kellett semmit csinálnia! Talán kivételes volt, mert a tánccal tényleg nem tréfált az idősebb, komolyan vette, és nagy tervei voltak vele az életben. Most pedig, hogy bekerült a csapatba, általa… Lehet, hogy kivív majd pár rosszalló véleményt, de Sehun úgy gondolta, el tudja viselni, ha Jongin mellette lesz.

Ezekkel a gondolatokkal indult végül tovább, egyenesen az osztálytermébe. Még egy kicsit a történtek hatása alatt volt, de próbálta leplezni a mosolyát, főleg a legjobb barátja előtt. Na, nem mintha Baekhyun elől bármit is el lehetne rejteni. Ahogy benyitott az ismerős osztályterembe, meg is pillantotta barátját, ahogy az ölében ott ült gyönyörű barátnője, Eunji is. A lány Sehun osztálytársa volt, míg Baekhyun kettővel felette járt. Talán mondhatta volna azt is, hogy miatta jöttek össze, hiszen Eunji jóban van Sehunnal; Baekhyun sokszor féltékenykedett, de persze csak poénból, tisztában volt vele, hogy a barátnője sosem csalná meg, Sehun pedig… Nos, tisztában voltak vele, hogy jobban megmozgatja a fantáziáját egy bizonyos srác, mint a lányok. Leült a mellettük lévő székre, majd elkezdte kipakolni a cuccait az agyonhordott, mégis imádott, fekete táskájából, közben végig az orra alatt mosolyogva. Eunji és Baekhyun olyan pár voltak, akiket a suliban úgy emlegettek, mint az álompár. Baekhyun elég népszerű volt, hiszen gyönyörű hanggal áldotta meg őt valaki odafent. Mivel már végzős, elég sokszor szerepelt suli darabokban, de nem egyszer hívták már fel ügynökségektől is, kisebb színházakba várták tárt karokkal, egyszóval, Baekhyunnak meg volt alapozva a jövője. Eunji pedig tehetséges táncos volt, ketten együtt pedig olyan tökéletesek voltak, mint egy igazi álompár, vagy a kirakós két darabja. Míg Baekhyun heves természetű volt, kissé talán túl magabiztos is, addig Eunji teljesen nyugodt és realista, nagyon jól tudta kezelni Baekhyunt, jó hatással volt rá a lány. Sehun tényleg örült neki, hogy a két legjobb barátja egymásra talált már több, mint egy éve. Ahogy elkezdte a gimnáziumot, Baekhyun már harmadikos volt. Akkoriban már felfigyelt a lányra, és mivel sokszor volt közös próbájuk, egészen jóban lettek, de egyik sem mert lépni a másik felé. Sehun segített nekik, így szerelmük a mai napig is töretlen, ez pedig így volt rendjén.

- Mi ez a jókedv már korán reggel, Sehunnie? – kérdezte mosolyogva a lány, majd adott egy puszit Baekhyun arcára, amit a srác egy mosollyal díjazott.

- Nincsen semmi – rázta a fejét, de nem tudta levakarni a vigyort az arcáról.

- Hé, ne csináld ezt a barátaiddal – lökte meg a vállát az idősebb srác. – Eunji úgyis kiszedi belőled, ha nem mondod el…

- Jó, de megígéritek, hogy senkinek nem mondjátok el? – nézett mind a kettő szemébe, akik hevesen bólogattak. – Kai bevetett a tánccsapatába.

- Hogy mi van? – kérdezte teljesen egyszerre a pár, mire Sehunból kiszakadt a nevetés.

- Az a Kai? Abba a tánccsapatba? – kérdezett újra Eunji.

- Igen, ő, abba – bólogatott Sehun, vigyorogva.

- Öregem, mivel fizetted le? – ámuldozott Baekhyun is. – De most komolyan, milyen alkut kötöttél te az Ördöggel?

- Semmit nem csináltam, azt mondta, látott táncolni, és jó vagyok – rántotta meg a vállát.

- De… Basszus, Sehun, ez nagyszerű! – tapsikolt a lány örömében. – Így nagyon jó esélyed van híressé válni!

- Igazából nem tudom, hogy mennem kellene-e… – mondta ki őszintén.

- Na, ne szórakozz velem! – mondta azonnal Baekhyun. – Mindenki tudja, hogy Kai tánccsapata a legjobb a suliban, aki oda bekerül, tényleg tehetséges, és jó esélyekkel indul. Bolond vagy, ha kihagysz egy ekkora lehetőséget.

- Meg aztán, nyugodtan bámulhatnád a fenekét egész próba alatt, és még csak a szemedre sem vethetné – mondta halkabban Eunji, de olyan perverz hanggal, hogy Sehun azonnal elvörösödött.

- Aish, menjetek a francba! – legyintett feléjük Sehun, mire a pár elkezdett nevetni, de a szöszi sem sértődött meg igazából.

- De tényleg, Sehun – vette komolyabbra a szót ezúttal Baekhyun. – Ha nem mész el, esküszöm, hogy páros lábbal foglak elrugdosni a táncteremig.

- Gondolj csak bele! – vette át a szót a lány. – Táncolhatsz, vele lehetsz, sőt, ha mázlid van, még haza is fuvaroz majd próba után a menő kocsijával…

- Ezt most úgy mondod, kicsim, mintha nekem nem lenne elég menő verdám – ölelte jobban magához Baekhyun a lányt.

- De, édes, a tiéd is nagyon menő, de kell a motiváció a gyereknek – kuncogott a lány, mire Sehun csak a szemét forgatta.

A pár csókolózásba kezdett, amire Sehun nem nagyon volt kíváncsi. Tényleg aranyosak voltak együtt, de azt soha nem bírta, ha előtte smároltak. Mikor elváltak egymástól, akkor szólalt meg a becsengő, így Baekhyun szomorúan hagyta hátra barátnőjét, még egy utolsó puszi és ölelés után. Sehunnal csak lepacsizott, aztán sietett a saját termébe. Eunji ezúttal leült a saját helyére, majd ő is elővette a cuccait az első órára. Persze nem hagyta szó nélkül ezt a dolgot, egész órán dumált Sehunnak, de többnyire mind Kai-ról szólt, és az ő fenekéről, amire a szöszi nagyon nem volt kíváncsi – egészen pontosan, a lány szájából nem volt kíváncsi.

***

Mikor nagy nehezen vége lett a napnak, Sehun fáradtan lépkedett ki a suliból. Eunji elment Baekhyun énekpróbájára, így egyedül maradt, amit most nem is annyira bánt, gondolkodnia kellett egy kicsit. A szokásos úton ballagott hazafelé, szerencsére csak egy húsz percnyire lakott a sulitól, ezt szerette. Bár télen még az a kevés idő is rengetegnek tűnt, mert lefagytak a kezei, mire beért a suli épületébe. De ilyenkor, mikor már javában tavasz volt, kellemes volt sétálni a külváros utcáin, ahol nem is volt akkora forgalom. Sehun néha úgy érezte, hogy többet kellene kimozdulnia, barátokat szerezni, vagy bármi… Így talán igaza volt Baekhyunnak abban, hogy ha már bekerült a csapatba, hülye lenne nem elmenni. Több száz remek táncos kidolgozza a belét is, hogy bekerülhessen Kai csapatába, erre itt van ő, aki a kisujját sem mozdította, mégis bent volt. Érdekelte volna azért Sehunt, hogy mégis mikor látta őt Kai táncolni, mert nem nagyon rémlett neki, hogy bent maradt volna. Ha pedig tényleg az anyja miatt volt, azért nagyon dühös lenne. Nem akart szánalomból ott lenni, de úgy érezte, ha már a lehetőség az ölébe pottyant, akkor ki is használja. El fog menni a próbára, és minden tőle telhetőt megtesz, hogy jól csináljon mindent. Bár nem sok tehetsége volt a tánchoz, legalábbis, az osztályban elég bénának tartották, így nem nagyon mert előttük táncolni. Otthon meg, amit a szobájában csinált, nem igazán volt táncnak nevezhető. Így egy kicsit tartott tőle, hogy lenézik majd a táncosok, de talán Kai tényleg nem véletlenül vette be a csapatba…

Mire hazaért, letisztázta magában a dolgokat. Hangosan köszönt, ahogy belépett a házba, ám senki nem válaszolt köszöntésére. Meglepődött, hogy egyedül volt otthon, elég ritka dolognak számított. Ha más nem, a húga mindig ott volt, és idegesítette Sehunt, főleg azzal, hogy Jongin oppa így, Jongin oppa úgy. Mióta a Kim család a szomszédba költözött, az egész család megbolondult. Mrs. Oh a legjobb barátnőre talált Jongin anyukájában, állandóan együtt voltak, mindig találkákat szerveztek, vagy együtt sütögettek. Mr. Oh, Jongin nevelőapjával ért nagyon jól szót. Mivel Sehun apja imád szerelni, míg Jongin nevelője pedig egy gazdag üzletember, aki oda van a motorokért, így megveszi őket, aztán Mr. Oh-val szerelik őket állandóan. Jonginnak voltak nővérei, de ők már nem velük éltek, csak ő volt egyedül, aki itt lakott a házaspárral. Sehun húga, Juhyun, teljesen belezúgott a nála hét évvel idősebb srácba. Ami persze teljesen érthető volt, de Sehunt akkor is roppant mód zavarta. Főleg, mikor a kislány elújságolja, hogy mikor volt át a szomszédban segíteni „főzni”, Jongin oppa adott neki csokit, vagy felkapta az ölébe és játszott vele, aztán még táncoltak is együtt. Na, nem mintha Sehun nem lett volna tisztában vele, hogy Jongin csak egy aranyos kislányt lát a húgában, akkor is ette a fene miatta. Ő bezzeg még alig beszélt Jonginnal, soha nem ment el a közös ebédekre, bár nem azért, mert nem szeretett volna, hanem mert zavarban érezte magát az érzelmei miatt. Mindenkire féltékeny volt, aki megérinthette Jongint. Ez pedig elég sokszor az őrületbe kergette.

Mielőtt felment volna a szobájába, leült a konyhába, és megebédelt, nem nagyon zavarta, hogy a tegnapi vacsora maradékát kell magába tömnie, teljesen mindegy volt neki. Minden bizonnyal, a szülei elmentek vásárolni, Juhyunt pedig hazafelé felveszik majd az egyik barátnőjénél. Miután végzett, elpakolt, mert tudta, hogy édesanyja mérges lenne, ha rendetlenséget hagyna maga után. Ezek után felment az emeletre, egyenesen a szobájába. Talán más úgy gondolhatta volna, hogy Sehun szobája elég furcsa, de a gazdája szerette. Világoskék szoba volt, alapjáraton elég tágas, nagy ablakkal, amit Sehun szeretett, mert így sok napfény áramlik be a szobába. Bútor az nem sok volt, csak a legszükségesebbek; egy franciaágy, egy íróasztal és szekrénysor a ruháinak. A szőnyege sötétkék volt, de remekül passzolt a falhoz, minden más bútor kellemes, faszínű volt. Talán lányos, talán egy kicsit személytelen, de Sehunnak tökéletesen megfelelt. Gondolkodott azon, hogy kirak a falra pár posztert, de egyrészt lusta volt ezzel foglalkozni, másrészt nem nagyon érdekelték az ilyen dolgok. Fényképeken is gondolkodott már, de nincsen semmi jó fotója, csak egy pár, amin Eunjivel vagy Baekhyunnal van, de azt nem a falára szánta, hanem a fiókjába, a többi emlékkel együtt. Egyszóval, a szobája marad olyan, amilyen most volt. Nem nagyon tudott mit kezdeni magával, így úgy volt vele, hogy ha már táncolni fog, akkor egy kicsit gyakorol előtte. Átöltözött kényelmesebb ruhákba, egy kicsit átrendezte a szobáját, így egy elég nagy teret kapott. Elindított a laptopjáról valami több órás válogatást, aztán próbált ráhangolódni a táncra. Mindig feszélyezve érezte magát, ha táncolnia kellett, de mivel itt egyedül volt, sokkal felszabadultabbnak táncolhatott. Azért kinyitotta a fehérre mázolt ablakot, hogy a friss, tavaszi levegő felfrissítse a szobát. Aztán bemelegített, nyújtott, ugrált, karhajlításokat csinált. Végül elkezdett táncolni, teljesen szabad stílusban, valami dübörgős, amerikai számra. Erőteljesen rappelt a férfi, így Sehun azt próbálta kifejezni a mozdulataival, hogy dühös és tehetetlen, aztán mikor énekelni kezdett egy másik, átváltott lágyabb mozdulatokra. Jól esett neki, így folytatta a táncot, egészen addig, míg a válogatás véget nem ért. Hangosan lihegve rogyott le a padlóra, majd egyúttal ledobta magáról a teljesen átizzadt pólóját. Nagy kortyokban nyelte magába a levegőt, egészen addig, míg meg nem hallott valahonnan tapsolás szerű hangokat. Azonnal felpattant, majd azt hitte, menten elájul, mikor meglátta Jongint, ahogy a saját ablakában ült, éppen az övével szemben; közben elismerően, kedvesen mosolyogva tapsolt.

- Fantasztikus volt – dicsérte meg, majd két kezével megtámaszkodott a párkányon. – Mondtam, hogy tehetséges vagy, te meg azt mondod, hogy nem tudsz táncolni… Akkor ez mégis mi volt?

- Én… – kereste a megfelelő szavakat Sehun, de még nem egészen működött az agya, fel sem dolgozta, hogy most Jongin végignézte őt tánc közben, és elismerte a tehetségét. – Köszönöm, azt hiszem.

- Ne nekem köszönd – mosolygott továbbra is, majd tekintete akaratlanul is a másik hófehér, tökéletes bőrére tapadtak, elidőzve a nem kockás, de kellően izmos hasfalon. – Mehetnénk együtt próbára, mit szólsz?

- Együtt? – lepődött meg Sehun.

- Tudod, ha már szomszédok vagyunk, és egy helyre megyünk – kuncogott Jongin. – Szívesen megismernélek jobban, nem sokat tudok rólad, pedig már nyolc hónapja egymás mellett élünk.

- Megyek, lezuhanyozok – nyögte ki az első eszébe jutó dolgot Sehun, hátra mutatva, de legszívesebben pofán csapta volna magát. – Mármint, igen, mehetünk együtt, meg minden… Azt hiszem.

- Felőlem így is jöhetsz – mondta Jongin, olyan mosollyal a szája szélében, leplezetlenül végigmérve Sehunt, hogy csak akkor esett le a szöszinek, hogy végig félmeztelenül beszélgetett Jonginnal.

Abban a pillanatban, mikor ezt felfogta, vörös fejjel, azonnal becsukta az ablakot, még a sötétítőt is elhúzta, de mikor hallotta Jongin hangos kacagását, tudta, hogy a másik csak viccelt vele. Persze, hogyan is lenne lehetséges, hogy éppen Kim Jonginnak bejönne ő? Lehetetlen, éppen ezért, Sehun eddig soha nem játszott el a gondolattal, hogy ez akár több is lehetne köztük, mint szomszédi viszony… Talán még annyi sem. Hiszen nyolc hónapig tudatosan távol tartotta magát Jongintól, mert tisztában volt vele, hogy az érzelmei nem vezetnék jó irányba. Ez eddig működött is, tényleg minden családi ügyből kibújt, aminek köze lett volna a Kim családhoz. Ugyan az édesanyja nem örült neki, de mivel szerette Sehunt, megértette őt, a szöszi pedig hagyta abban a hitben a nőt, hogy nem kedveli Jongint. Pedig, ha tudná, hogy valójában mi a helyzet… De most, hogy Jongin bevette a tánccsapatába, muszáj volt több időt vele töltenie, ha akart, ha nem. Mégsem akarta magát hiú ábrándokba kergetni, így inkább csak elment, hogy lezuhanyozzon, és felfrissítse magát a tényleges táncpróba előtt.

***

Éppen végzett a zuhanyzással, mikor hallotta, hogy megszólalt a csengő. Homlok ráncolva meredt az órára, ami negyed négyet mutatott, szóval nem lehetett Jongin, bőven elég elindulniuk egy húsz perccel a próba előtt. Amúgy sem hitte volna Sehun, hogy csak úgy becsengetne az idősebb… Így lazán, egy szál törülközővel a csípőjén, lesétált az emeletről, hogy ajtót nyithasson. Talán nem volt a legjobb ötlet, hogy így fog mutatkozni, de remélte, hogy csak a postás hozott valamit az anyjának, nem nagyon érdekelte. De mivel már kikiabált, hogy mindjárt megy, illetlenség lett volna megvárakoztatni az illetőt. Megigazította magán az anyagot, hogy ne csússzon le, míg a másikat, amivel a haját törölgette, a vállára csapta, így nyitott ajtót. Hogy aztán majdnem szívinfarktust kapjon, ugyanis Kim Jongin állt az ajtóban, egy szívdöglesztő mosollyal az ajkain. Sehun köpni-nyelni nem tudott, ahogy figyelte a barna hajú szemeit, amik az ő testét pásztázták. Nem tudta, hogy azért, mert ennyire gáz volt, vagy azért, mert nem sűrűn nyitnak neki ajtót így.

- Ha nem ismernélek, azt hinném, direkt csinálod – kuncogott Jongin, mire Sehun felébredt a rózsaszín ködből, és a másik szemeibe meredt; fogalma sem volt, mit mondott a másik. – Szóval, látom, még nem vagy kész… Tudod, én mindig hamarabb elindulok, hogy be tudjak melegíteni, csak elfelejtettem szólni.

- Semmi baj – nyögte ki nehezen. – Mindjárt elkészülök, csak…

- Addig beengedsz? – kérdezte kedvesen.

- Mi? Ja, öö, persze, gyere csak – állt el Sehun az útból, így mikor Jongin belépett, és levette a cipőjét, a szöszi akaratlanul is végignézett a másikon.

- Kiszolgálom magam, ha nem gond, addig menj, és öltözz fel – emelkedett fel, végig tartva a szemkontaktust.

- Oké, a poharakat a… – kezdett bele Sehun, de Jongin mosolyogva leintette.

- Tudom, a jobb felső szekrényben találom – fejezte be. – Ne aggódj, elég régóta jártas vagyok a házban.

Sehun erre nem tudott mit mondani, így csak bólintott a barna felé, aztán hátraarcot vágott, és igyekezett nem rohanni, hanem kényelmes tempóban felsétálni az emeletre. Aztán mikor becsukta maga mögött az ajtót, akkor vette észre, hogy a szíve majd ki ugrik a helyéről. Ő erre nem volt felkészülve! Egy nap már kétszer mutatkozott Jongin előtt félmeztelenül, ez neki túl sok. Jesszus, de jól nézett ki most is, pedig csak egy fekete, ülepes nadrág volt rajta, egy egyszerű, szintén fekete póló, és egy fehér deszkás cipő, a fején pedig egy full cap, amivel lesimította barna tincseit. Kim Jongin mégis tökéletesen festett még ebben is. Meg kell nyugodnia, de hát a fene sem gondolta, hogy majd csak így beállít, és ilyeneket mond. Még hogy jártas a házban… Oké, tény, hogy Sehun nem igazán vett részt azokban a dolgokban, amiknek köze volt Jonginhoz, de nem gondolta volna, hogy a srác ennyire jól ismeri az otthonukat. Ő eddig egyetlen egyszer volt Jonginéknál, mikor beköltöztek, és átmentek, hogy segítsenek nekik pakolni, meg ilyesmi. De az már nyolc hónapja volt, semmire nem emlékszik belőle, ami talán jobb is. Örök életében kísértené Jongin hálószobája, ha járt volna ott valaha. Így egy kicsit megnyugodva felöltözött, de aztán rájött, hogy Jonginnal fog mutatkozni, így jobban odafigyelt. Egy szürke melegítőt vett fel, elég divatos volt és menő, Sehun úgy gondolta, ez jó lesz. Felülre egy fehér pólót választott, semmi extrát, az idő úgyis kellemes volt. Még megszárította és gyorsan belőtte a haját, a táskájába pakolt el váltó cuccot, meg pár dolgot, aztán felkapta a telefonját, és már rohant is le. Ha Jongin korábban akart beérni, nem szerette volna, ha miatta késik. Mikor leért a konyhába, a barna hajú srác kényelmesen iszogatott egy pohár narancslevet, aztán amint megpillantotta Sehunt, elmosolyodott. A szöszi komolyan próbálta bemesélni magának, hogy ez csak egy mosoly, de akkor sem tudta… Jongin csak rá mosolygott, ami túl jó érzéssel töltötte el. Talán most először, de viszonozta a kedves gesztust, aztán szavak nélkül indultak el, hogy felvegyék a cipőjüket. Jongin visszavette a deszkás cipőjét, addig Sehun a tornacipőt választotta.

Ám mikor a szöszi becsukta maga után az ajtót, majd Jongin után indult, azt hitte, leesik az álla. Ezt Eunji nem fogja elhinni! Ugyanis a kapu előtt tényleg ott állt a fehér Audi R8-as, amit már olyan sokszor látott a suli előtt parkolni. El sem bírta képzelni, hogy ő most tényleg bele is ülhet, és azzal fuvarozzák a suliig. Méghozzá maga Kim Jongin! Ha valaki meglátja őket… Tudta nagyon jól, hogy Jongin nagyon félti az autóját, sok sráccal ellentétben viszont, nem hencegett, nem menőzött vele a lányoknak. Ha Sehun jól tudta, akkor kapta a nevelőapjától, mikor megszerezte a jogsiját. De ez akkor is képtelenségnek tűnt… Az a kocsi magában egy álom, hát még Jonginnal a vezető ülésben! Sehun remegő lábakkal követte az idősebbet, majd óvatosan kinyitotta az ajtót, és beült az anyósülésre. A kocsiban jellegzetes Jongin illat volt, a parfümje már beleivódott az autóba, Sehunnak pedig ez nagyon tetszett. Miután mind a ketten bekapcsolták a biztonsági övet, elindultak, Sehun részéről kínos csendben. Mindennél jobban szeretett volna beszélgetni Jonginnal, vagy legalább megdicsérni az autót, de az annyira közhelyes lett volna, Sehun úgy gondolta, bárki, aki beült ide, ezt csinálta legelőször. Ami Jongin vezetési stílusát illeti, meglepően ügyes volt, nem randalírozott a városban, pedig megtehette volna, óvatosan és tudatosan vezette az autót, ami Sehunnak imponált, arról nem is beszélve, hogy eszméletlen dögös volt a másik, ahogy a kormányt forgatta, és az útra koncentrált.

- Örülök, hogy tényleg eljössz – törte meg a csendet Jongin, amiért Sehun képzeletben már körbecsókolta.

- Köszönöm – nyögte ki az első eszébe jutó szót, mire Jongin értetlenül rá nézett egy pillanatra. – Mármint, hogy bevettél a csapatba.

- Ó, azt ne nekem köszönd – legyintett mosolyogva, Sehunt pedig azonnal elöntötte a méreg, hiszen akkor azt jelentette, hogy tényleg az anyja keze volt a dologban.

- Ezt nem hiszem el! – tört ki indulatosan, mire a barna hajú meglepődve nézett ismét Sehunra egy piros lámpánál.

- Mi a baj?

- Tudtam, hogy csak anyám miatt csináltad! Basszus, ez annyira megalázó… Én meg mégis mit hittem? Hogy a botlábammal csak úgy simán beveszel a csapatba? Hát persze, hogy nem! Mit gondolhatsz most rólam? Meg a többiek? Hogy egy kis béna vagyok, aki azért került be, mert az anyja elintézte neki? Jézusom, ez… Ez nagyon gáz! – kelt ki magából a fiatalabb.

- Miről beszélsz, Sehun? – Jongin lágy hangja arra késztette Sehunt, hogy felnézzen a szemeibe.

- Nem így volt? – kérdezte, a méregtől jóval több magabiztossággal, ami meglepte Jongint is.

- Tény, hogy anya elmesélte, amit a te anyukád mondott neki, de senki nem mondta, hogy vegyelek be a csapatba, Sehun. Ez csak a te érdemed, mert tényleg tehetséges táncos vagy, szóval ne nekem köszönd, hanem csakis magadnak! Érted? – húzta fel a szemöldökét, komolyan beszélve, mire Sehunnak elszállt a vörös köd az elméjéről.

- Tényleg? – kérdezte halkan.

- Hazudtam én neked valaha? – mosolyodott el ismét.

Sehun, ha lehet, ezek után még kínosabban érezte magát, mint eddig. Szánalmas volt, hogy egy ilyen kis dolog miatt kiakadt. Ráadásul meggyanúsította Jongint is, hogy csak az anyja miatt vette be, holott azért, mert… Tényleg látott benne tehetséget. Bocsánatot akart kérni, de még megszólalni sem mert, pedig tudta, a másik nem haragszik rá, legalábbis, a mosolya, és a derűs hangulata nem ezt mutatta, ahogy végül elindultak. De Sehun elhatározta, hogy megpróbálja kiengesztelni a másikat a viselkedése miatt, mégpedig a táncórán. Mindent bele fog adni, hogy bebizonyítsa, nem feleslegesen vette be a csapatába Kai. Mikor a sulihoz értek, Jongin ügyesen leparkolt, majd mind a ketten kiszálltak az autóból. Az idősebb még bezárta a fehér autót, majd elindultak befelé. Sehun tényleg komolyan gondolta, hogy jól fog teljesíteni… Csak hogy ez koránt sem volt ilyen egyszerű. Mikor megérkezett a többi tag is, azonnal belekötöttek Sehunba, olyan szemekkel vizslatták, amitől rosszul érezte magát. Gondolta, hogy le fogják nézni, de azt nem, hogy ennyire. Először Jongin leültette, hogy figyelje a mozdulatokat, de Sehun semmi mást nem nézett, csak az idősebb tökéletes testét, ahogy a zene ütemére mozgatta a végtagjait, mindent olyan tökéletesen, ahogy az a Nagy könyvben meg van írva. Kivételes tehetség volt, ezen nem volt mit tagadni. Arról nem is beszélve, hogy néha-néha – de csakis Eunji hülye fejmosása miatt – lecsúszott a tekintete az idősebb fenekére, ami szintén kellemes látvány volt, főleg tánc közben. Aztán persze pofon verte magát képzeletben a szöszi, hiszen ilyenekre nem szabad gondolnia. Ha Jongin tudná, hogy nyakig belé van zúgva, biztos, hogy kidobná a csapatból, és soha többé nem állna vele szóba. Így Sehun igyekezett a mozdulatokra koncentrálni, nem pedig magára Jonginra. Mikor be kellett állnia már neki is, egy kész csődtömeg volt. Állandóan elrontott minden lépést, az pedig kicsit sem segített neki, hogy minden egyes szempár úgy figyelte, mint akik nyársra akarják húzni, aztán még ki is röhögték, ha elrontott valamit. Ám úgy tűnt, Kai sem akart neki segíteni, csak egy ideig figyelte, mit össze nem szerencsétlenkedik, aztán inkább leültette, hogy csak figyeljen ma. Sehun nagyon rosszul érezte magát, hogy hátráltatta az órát. Így a továbbiakban csak csendben leült az egyik sarokban, és figyelte Jongint. Nem csak remek táncos volt, hanem nagyon jó tanár is. Általában a lányok rontottak el pár lépést, Jongin pedig mindig készségesen segített nekik. Mögéjük állt, megfogta a csípőjüket, és a helyes lépéseket irányította. Sehunban újra fellángolt a féltékenység, de elnyomta magában. Nem rendezhet jelenetet, a többiek így is utálták már, nem kellett, hogy még jobban kinézzék őt. Mikor három és fél órával később elérkezett a próba vége, Sehun úgy döntött, nem várja meg Jongint, még csak át sem kellett öltöznie, hiszen semmit nem csinált. Próbált feltűnésmentesen kiosonni a teremből, ám Jongin hangja megállította.

- Hová készülsz? – kérdezte kedves hangon, mint mindig.

- Haza – adta a diplomatikus választ a szöszi, mire Jongin felkuncogott.

- Ne menj sehová, maradunk gyakorolni – támaszkodott meg a hifi mellett, úgy nézett Sehunra, akiknek kikerekedett a szeme. – Miért vagy ennyire meglepve? Tudtommal, nem tudod a koreográfiát, szóval megtanítom neked. Biztos vagyok benne, hogy egy kis segítséggel menni fog.

- De… Béna vagyok – mondta azonnal Sehun.

- Figyelj – kezdett volna bele Jongin, de ekkor lépett ki az öltözőből a többi táncos, akik hangosan elköszöntek a tanártól, aki mosolyogva viszonozta mindet; mikor az utolsó ember is elhagyta a termet, Jongin kulcsra zárta azt. – Szóval, tudom, hogy nem esett jól, hogy a többiek ilyen rosszul fogadtak… De elárulok egy titkot, Sehun. Nem azért viselkednek így, mert utálnak, vagy lenéznek téged. Félnek tőled, mert új vagy, és úgy kerültél be a csapatba, hogy nem kellett letenned az asztalra semmit. Tudod… A csapatom úgy működik, hogy ha valaki be akar kerülni, akkor az egész csapat megnézni a tudását, és mi döntünk, együtt. Mindenki.

- Akkor én miért vagyok kivétel? – suttogta halkan, nem nézve Kai szemeibe, mert félt a választól.

- Mert láttalak táncolni – lépkedett közelebb hozzá Kai, majd felemelte Sehun fejét az állánál fogva, közvetlen közelről nézve a másik szemeibe. – És tehetséges vagy, Sehun, hidd el!

Annyira közel volt hozzá a másik, hogy Sehun érezte a parfümje illatát, azt a rohadt férfias illatot, még úgy is, hogy le volt izzadva. De Jongin még így is szexi volt, a nyirkos bőrével, a homlokára és a tarkójára tapadt hajával, egyszerűen… Tökéletes volt. Sehun pedig csak tehetetlenül bámult az idősebb barna szemeibe, időnként akaratlanul is lepillantva azokra a csábos, dús ajkakra. Jongin csak mosolygott rá, nem szólt egy szót sem, csak figyelte a másik hófehér bőrét, és piros arcát. Már nem az állát fogta, hanem jobb tenyerébe vette a másik arcát, és aprót simított rajta. Sehun azt hitte, mentem el fog ájulni a másik közelségétől. Soha ennyire közel nem volt még hozzá, de mindennél jobb érzés volt. Érezte az illatát, a testéből áradó meleget, a lehelete csiklandozta az állát, látta a szempilláit, hogy olyan tökéletes a kreol bőre, hogy egyetlen hiba sincs rajta. Mindent látott, ezt a pillanatot pedig örökké az emlékeibe akarta vésni.

- Most csak ketten vagyunk – húzódott el tőle Jongin, így abban a pillanatban Sehunnak visszatért az agyműködése, vett levegőt és pislogott, a szíve viszont ugyan olyan hevesen vert, ha nem gyorsabban, mint eddig. – Tudom, hogy a többiek miatt érezted magad zavarban, szóval… Táncolni fogunk, rendben?

- Nem hiszem, hogy menne – morogta az orra alatt Sehun, hiszen érezte, hogy a térde úgy remeg az előbbi incidenstől, hogy mindjárt összeesik.

- Bízz bennem, Sehun – fordult hátra Jongin, ahogy a hifin állított be valamit. – Ha én azt mondom, hogy menni fog, akkor az úgy is lesz.

- Szeretnék – motyogta halkan, majd vett egy mély levegőt, és elhatározta, hogy megcsinálja.

Eleinte ugyan eléggé zavarban volt, nem volt hozzászokva, hogy valaki figyelje őt tánc közben, és beszéljen hozzá. De aztán, egy idő után, mikor Jongin is beállt hozzá táncolni, egyre jobban ment neki a dolog. Ugyan nem koreográfia szerint táncoltak, hanem teljesen szabad stílusban, de valahogy… Annyira jó érzéssel töltötte el a szöszit, hogy a másik csak vele táncol. Vele foglalkozik, nem a lányokkal, és nem mással. Miatta volt itt, csakis miatta maradt, hogy gyakoroljanak együtt. Ez pedig nagyon sokat jelentett Sehun számára. Egy idő után a mozdulatai egyre jobbak és lendületesebbek lettek, de ahogy figyelte Jongint, el sem bírta képzelni, hogyan lehetséges, de ugyan azt csinálták, ugyan azokat a mozdulatokat táncolta, amit ő. Mintha össze lennének hangolva, vagy a tükörmása lenne Jongin, egyszerűen… Hihetetlen volt. A barna hajú csak mosolygott rá a tükörből, majd folytatták a táncot. Talán a táncos már jó ebben, de mégis honnan tudta, hogy mit fog csinálni Sehun? Mielőtt ezt megkérdezhette volna tőle, Jongin a hifihez lépett, és elindította azt a számot, amire a csapat táncolt. Sehun bár megjegyezte a koreográfiát, akkor nem tudta eltáncolni. És mivel még mindig ott volt előtte, ahogy Jonginnal táncolnak, együtt… Nem tudta megcsinálni a mozdulatokat.

- Nem jó – mondta Kai, majd Sehun mögé lépett, megfogta a kezét, és a helyes irányba tartotta. – A kezedet így kell felemelned, ebben a szögben, ne hagyd, hogy leessen. A lábadat közben kifordítod – magyarázta, közben pedig a csípőjével próbálta irányítani Sehunt, aki ettől teljesen leblokkolt.

- Várj egy kicsit – nyögte ki Sehun, hiszen Jongin ismét lehetetlenül közel volt hozzá, a csípője az övéhez ért hátulról, a combja a fenekének simult, a másik a lába között volt; felsőteste a hátának feszült, míg karjai a Sehunét tartották.

- Jól vagy? – engedte el Jongin, majd elé lépett, és aggódva vizsgálgatta Sehun arcát. – Elég sápadt vagy, ittál eleget?

Sehun csak tehetetlenül a fejét rázta, mert nem volt képes megszólalni többet. Jongin máris elszaladt, és Sehun cuccai között kezdett el kutakodni, de mikor rájött, hogy a szöszi nem hozott magával vizet, egyrészt dühös lett, hogy a legfontosabbra nem gondolt, másrészt aggódott, nehogy rosszul legyen. Így felkapta a saját vizes flakonját, majd visszavitte a szöszinek, aki hálás pillantásokat küldött felé. Sehun nagy kortyokban nyelte a vizet, és próbálta kizárni a gondolatai közül, hogy abból az üvegből iszik, amiből Jongin is. Vagyis hozzáért az ajka az üveg szájához… Ahogyan most neki is. Akaratlanul is zavarba jött, hiszen ez olyan volt, mintha egy csókot váltottak volna. Na, nem mintha egy üveg hasonlítható lenne Jongin ajkaihoz, de… A lényeg ugyan az. Miután végzett, visszaadta Jonginnak az üveget, aki egy mosollyal vette el tőle, majd ő is meghúzta a vizet. Sehunnak nyelnie kellett a látványtól, ahogy a fiú ádámcsutkája fel és le mozgott. Hihetetlenül vonzó volt, Sehun nagy késztetést érzett rá, hogy tényleg megcsókolja a srácot, de visszafogta az érzéseit, hiszen azzal mindent tönkretett volna. Ezek után már nem táncoltak többet, lezuhanyoztak mind a ketten, majd hazaindultak, ezúttal kellemesen beszélgetve az autóban, mindenféle témáról.

***

- Sehun-ah! – kiabált a szöszi után Jongin, aki ezúttal mosolyogva fordult meg, ám abban a pillanatban totálisan ledöbbent, hogy meglátta a másikat. – Hé, jól vagy?

- A hajad… – nyögte ki nagy nehezen a fiatalabb, majd már nyúlt is volna Jonginhoz, hogy megfogdoshassa a frissen festett, szőke tincseket, de még éppen időben vette észre magát.

- Ja, igen, a hétvégén csináltattam – mosolygott kedvesen, a most már szintén szöszi idősebb. – Tetszik?

- Persze, hogy tetszik, de… Miért éppen szőke? – kérdezett rá, immár sunyin Sehun.

- Megtetszett – rántotta meg a vállát az idősebb. – Annyit láttam a szöszi fejed, hogy mikor tegnap elmentem a fodrászhoz, és megkérdezte, hogy ezúttal milyen szín lesz, gondolkodás nélkül rávágtam, hogy szőke. Most mondd meg, szőke lettem…

- Szerintem nagyon jó áll – vigyorodott el Sehun. – Nem felejtem ám el, hogy miattam lettél szőke…

- Yah, nem miattad! – vágta rá azonnal a másik. – Vagyis, miattad, csak nem úgy… Ah, miért ilyen bonyolult?

- Egyébként mit szerettél volna mondani? – kérdezte inkább, terelve a témát a fiatalabb.

- Ja, igen, ma a próba kettőtől lesz, remélem, nem gáz neked – mondta már komolyabban az idősebb.

- Kettőtől? – lepődött meg Sehun. – De hát akkor még órám van.

- Basszus, tényleg – csapta homlokon magát. – Elfelejtettem, hogy csak a mi osztályunknak marad el az órája… Akkor gyere négyre, nem lesz gáz.

- Biztos? – kérdezte bizonytalanul Sehun.

- Persze, majd veled átveszem külön az új dolgokat – mosolyodott el.

- Ne dolgozz miattam duplán – rázta a fejét. – Majd megkérem Yixinget…

- Mióta lettél vele ilyen jóban? – ráncolta a homlokát. – Meg amúgy is, én vagyok a tanár, ha azt mondom, megtanítom neked, akkor az úgy lesz, nincs ellenvetés!

- Igenis, sunbaenim! – vigyorgott ezerrel Sehun, kihúzva magát.

- Aish, csak menj – legyintett mosolyogva Jongin. – Akkor gyere a próba végére, ne késs!

Még intettek egymásnak, aztán Jongin már ott sem volt. Sehun mosolyogva folytatta az útját, el sem hitte, hogy már három hét telt el azóta, hogy Jongin bevette a tánccsapatába. Azóta elég sok minden változott, de talán Sehun maga a legjobban. Eleinte tényleg nem sok önbizalma volt, mindent elrontott és rosszul csinált, de… Jonginnak hála, mostanra már tudta, hogy tényleg tehetséges, ezt pedig el is ismerték. Mind Jongin csapatában, mind az osztálytársai. A múlté volt az a bizonytalan, szürke kis egér, Oh Sehun; mostanra már egész népszerű is lett, az egykoron láthatatlan srác. Persze, örült neki, hogy a tehetsége miatt sokan megismerték vagy barátkozni akartak vele, de soha nem tágított a legjobb barátai mellől. Baekhyun és Eunji büszkék voltak rá, mintha tényleg a gyerekük lett volna, ami nagyon bizarr volt. És bár Jongin is most már a barátja, vele szemben egy fikarcnyit sem változott. Oké, talán jobban tudnak beszélgetni, és már csipkelődni is mert az idősebbel, de akárhányszor megérinti őt Jongin, vagy túl közel van hozzá, ugyan az a teljesen sokkos Sehun lesz, mint legelőször volt. Nos, van, ami sosem változik, az idő múlásával sem. Ha pedig lehet azt mondani, Sehun még jobban belezúgott az idősebbe. Most pedig, hogy még miatta szőkére is festette a haját… Iszonyatosan jól esett neki, ráadásul Joginnak baromi jól állt! A kreolos bőréhez eszméletlenül jól passzolt a világos hajszín. És bár ezt soha nem fogja elmondani az idősebbnek, de még vonzóbbnak találta, mint eddig.

- Ne mondd, hogy jól láttam az előbb, hogy a te Jonginkád ugyan olyan szöszi lett, mint te – karolta át a vállát hirtelen Baekhyun.

- Nem az enyém, és nem ugyan ilyen – forgatta a szemét Sehun.

- Ne csináld már! – vette le róla a kezét a legjobb barátja. – Láttam, amit láttam!

- Oké, befestette a haját szőkére, és? – rántotta meg a vállát a fiatalabb. – Nem számít semmit, csak megunta a barnát.

- Te talán elhiszed ezt az olcsó hazugságot, de én nem – vigyorodott el az énekes. – És, hogy haladtok?

- Sehogy – vágta rá azonnal, aztán halkabbra vette a hangerőt. – Megmondtam, hogy ő nem meleg, csak barátok vagyunk; valamint azt is mondtam, hogy ezt ne ordibáld a suli közepén!

- Ezzel nem volna semmi baj, de ha a te kis Jonginkád nem meleg, miért nincs barátnője? – tette fel a százpontos kérdést Baekhyun, amire Sehun sem tudta a választ.

- Mit tudom én? Nem ér rá a csajokkal foglalkozni, nem akar, nem szerelmes, passz, bármi lehet az oka – rántotta meg a vállát, majd ahogy beértek Sehunék osztálytermébe, Baek azonnal birtokba vette barátnője ajkait, aki a nyakába vetette magát. – Jesszus…

- Na, miért vagy morcos? – kérdezte Eunji, ahogy elfoglalta a helyét, szokásosan Baek ölében.

- Képzeld, a pasija szöszi lett, de Sehunnie nem látja, hogy ez miatta van – avatta be a lányt is a történtekbe, természetesen az ő szemszögéből.

- Kim Kai szőke? – lepődött meg a lány. – Úristen, ezt majd meg kell néznem!

- Hé! – fújtatott Baekhyun, majd lebiggyesztette az ajkait, ahogy a lány ránézett.

- Csak azért, hogy lássam, Sehun szöszi-e, vagy más – nevetett a lány, majd összekulcsolta az ujjait a barátjáéval.

- Teljesen ugyan olyan, mint Sehunnak – állította ellentmondást nem tűrően a srác.

- Istenem, fogd már be – forgatta a szemét a szöszi. – Nem miattam lett szőke, csak megtetszett neki, ez nem ugyan az!

- Nekem ezt nem meséled be – rázta a fejét a lány.

- Már értem, miért vagytok együtt – nyögte panaszosan Sehun, mire a pár csak aljasan elvigyorodott.

- De most tényleg – hajolt közelebb Eunji. – Már három hete, hogy a csapatban vagy, és Jongin közelében lehetsz… Ne mondd, hogy még csak meg sem csókoltad!

- Eunji! – nézett rá bosszúsan a lányra Sehun, aki csak felkuncogott.

- Most miért? – nézett ártatlanul. – Én a helyedben nem tökölnék ennyit… Oda állnék elé, és a szemébe mondanám, hogy nyakig belé vagyok zúgva. Aztán lesmárolnám, mielőtt bármit is mondhatna. Komolyan, ha ezek után nem kellesz neki, egy idióta!

- Ez a technika talán csak nálunk működik, kicsim – kuncogott Baekhyun.

- Amit én tanácsoltam Eunjinek, te gyökér – nevette ki őket Sehun, mert már kínjában nem tudott mást tenni.

- Yah! Nézd már, a gyerekünk szemtelenkedik velünk – mondta azonnal barátnőjének Baekhyun.

- Hát így kell viselkedni a szüleiddel? – kontrázott rá Eunji is, Sehun pedig inkább tudomást sem vett a párról, ez volt a legjobb megoldás.

Lassan telt el a nap, mivel Sehun várta, hogy végre vége legyen. Alig bírt odafigyelni az órákon, ami persze majd biztos visszaköszön egy-egy dolgozatnál, vagy felelésnél, de most túl izgatott volt ahhoz, hogy ez érdekelje. A három hét alatt nem fordult elő, hogy Kai kettesben gyakorolta volna vele a táncot. Az az egyetlen alkalom volt, mikor legelőször ment táncórára. Azóta, ha el is rontott valamit, a többiek kedvesen segítettek neki, főleg Yixing. Az idősebb srác már végzős, de valamiért elég jól szót tudtak érteni Sehunnal. Nagyon tehetséges a kínai származású srác is, sokszor megcsillogtatta már a tudását, mind csapaton belül, mind versenyeken akár. Több díjat is nyert már, mégsem volt soha nagyképű. Yixing egy végtelenül kedves és aranyos srác volt, aki elvolt a maga kis világában, de szeretett segíteni is másoknak. Ha táncról volt szó, számára csak a tökéletes létezett, ebben nagyon hasonlítottak Joginnal, talán éppen ezért tetszett meg Sehunnak is a srác. Nem akarta, tényleg, azt hitte, hogy számára csak Jongin létezik, de egy idő után felfigyelt a kedvesen mosolygó Yixingre, aki a gödröcskéivel hódított. Sehun pedig úgy vette észre, hogy a srác is érdeklődik iránta, de nem, mint barátként. Ez ijesztő volt, mert sokszor látta Yixinget a lányokkal beszélgetni. Talán… Ha meleg lenne, a lányok nem kedvelnék ennyire, nem? Sehun kicsit meg volt rémülve ettől, mert mind ideáig abban a hitben élt, hogy ő nem volt meleg, csak Jonginba szeretett bele. Ám az, hogy Yixing ennyire megmozgatta a fantáziáját, csak jelentett valamit. Meg aztán, arról nem beszélve, hogy a három hét alatt tényleg nem jutott semmire Jonginnal, és már kezdett beletörődni, hogy ez nem is fog soha változni. Jongin csak a barátja marad, a tánctanára, aki iránt mindig érezni fog valamit, ha mást nem, vonzódást biztos. Viszont itt volt Yixing, aki úgy tűnt, érdeklődik Sehun iránt. A szöszi kicsit tanácstalan volt, de elhatározta, hogy beszélni fog Yixinggel, jobb, ha letisztázzák. Ahogy azt Jonginnal megbeszélték, a próba végére ért oda, mire a többiek nagyot néztek, de egyedül Yixing volt az, aki oda is sietett hozzá.

- Hogy hogy kihagytad a próbát, Sehunnie? – kérdezte Yixing, akcentusa Sehun számára nagyon imponáló volt.

- Csak óráim voltak, így Jongin mondta, hogy most jöjjek, bepótolja velem az órát külön – magyarázta kedvesen.

- Oh, de kár – mondta csalódottan. – El akartalak hívni bubu teázni…

- Mármint… – kezdett bele Sehun, de félt kimondani, így segítséget kérve nézett az idősebb srácra.

- Igen, egy randira – mosolyodott el, amitől gödröcskéi megjelentek, Sehun pedig akaratlanul is viszonozta a mosolyt, ám mielőtt válaszolhatott volna, Jongin lépett közéjük.

- Mi a helyzet? – kérdezte mosolyogva, Sehunra nézve, de aztán az idősebb táncos felé fordult. – Lay, ha nem gond, kettesben hagynál minket? Sok a bepótolni valónk Sehunnal…

- Segíthetek neki én – ajánlotta fel kedvesen. – Úgy sincs jobb dolgom.

- Ez kedves tőled, de nem kell – rázta a fejét, mosolyogva nézve Yixingre.

- Akkor maradok, és megvárlak titeket – mutatott a székekre a vörös hajú srác.

- Erre nincs szükség, jobb, ha ketten vagyunk, és nem zavarsz minket. Ugye, Sehun? – nézett rá Jongin, a szemeiben pedig valami olyasmi csillogott, amit eddig Sehun még nem látott.

- Felőlem maradhat – mondta végül, mire Yixing rámosolygott, Sehun pedig viszonozta.

- Azt mondtam, hogy nem! – emelte fel a hangját a tánctanár, mire mind a ketten meglepődve néztek felé, hiszen soha nem fordult még elő, hogy Jongin felemelte volna a hangját.

- Jól van, oké, értettem – mondta végül Yixing. – Megyek már, de Sehunnie…

- Igen? – fordul felé, ahogy a kijárat felé igyekezett.

- A holnap neked megfelel? – kérdezte kedvesen.

- Persze – bólintott a szöszi.

- Remek, akkor suli után várlak – kacsintott, aztán bezárta maga mögött az ajtót.

Sehun boldogan elmosolyodott, ahogy belegondolt, tényleg randizni megy! Méghozzá egy egész helyes sráccal, és ő hívta meg. Egy kicsit még hihetetlen volt számára, de tudta, hogy Yixing jó választás volt; a srác tényleg kedves, és jól el tudtak beszélgetni, a legfontosabb pedig, hogy van egy közös szenvedélyük: a tánc. Gondolatban már azon pörgött, hogy mégis mit fog holnap felvenni, de kizökkentette az, hogy a teremben hangosan dübörögni kezdett a zene. Sokkal hangosabban, mint kellett volna. Kíváncsian fordult Jongin felé, aki rá sem nézett, csak táncolni kezdett a hatalmas, faltól-falig terjedő tükör előtt. Látszott a mozdulatain, hogy mennyire dühös, arckifejezése teljesen eltorzult a haragtól, Sehun pedig tudta, hogy ilyenkor nem kellene táncolnia. Nem élvezetből csinálja, hanem azért, hogy levezesse a feszültségét, ami akár még balesethez is vezethet. Ezért hát azonnal elindult, hogy leállítsa Jongint, ám mikor a tükrön keresztül találkozott a tekintetük, mégis megtorpant. Jongin… Rá volt dühös. Sehunnak fogalma sem volt, hogy mégis miért, hiszen ő nem csinált semmit. Ám akkor leesett neki. Hát persze! Hiszen Yixing előtte hívta meg randizni, ő pedig igent mondott! Jesszus, biztos rájött, hogy Sehun meleg, most pedig undorodott tőle… Bármennyire is volt boldog az előbb Sehun, most rettenetes fájdalom nyilallt a szívébe. Jongin utálja őt, elítéli, mert meleg és undorodik tőle. Ezért dühös rá, még csak hozzá sem szólt! Biztosan ezért zavarta el Yixinget is, mert nem volt kíváncsi arra, hogy mit beszélgetnek. Egy hatalmasat nyelt, aztán inkább úgy döntött, hogy hazamegy. Jongin is ezt akarná, nem hinné Sehun, hogy kíván vele ezentúl egy légtérben tartózkodni.

- Hová készülsz? – kiabálta túl a zajt Jongin mély hangja, de aztán leállította a dübörgő zenét, így a hirtelen beállt csend bántotta a fiatalabb fülét.

- Haza – mondta Sehun, és eléggé deja-vu érzése támadt, mintha már egyszer ez megtörtént volna közöttük, csak teljesen más szituációban.

- Persze, nem véletlenül Yixing után? – Annyira gúnyosan ejtette ki a szavakat a száján, hogy Sehunnak bent rekedt a levegő a tüdejében.

- Nem – mondta őszintén, majd Jongin szemeibe nézett. – De ha utána mennék, mit érdekelne téged?

- Igenis érdekelne! – emelte fel a hangját, dühösen Sehun szemeibe meredve.

- Miért? – tette fel az ésszerű kérdést a szöszi, mire Jongin egy pillanatra elbizonytalanodott.

- Mert táncórán vagy – adta meg a választ, de eléggé gyenge hazugság volt. – Ha most elmész, le leszel maradva, szóval kezdjünk neki.

- Nem, Jongin! – makacsolta meg magát a fiatalabb, majd közel sétált az idősebbhez, hogy a következő szavait a szemébe mondhassa. – Látom rajtad, hogy mennyire dühös vagy rám. Az fáj, hogy meleg vagyok? Igen, az vagyok! És igen, elmegyek Yixinggel randizni, mert ő végre észrevett engem! Nyolc kibaszott hónapja nyakig szerelmes vagyok beléd, de te észre sem vettél engem, Jongin! Most meg, hogy végre esélyt adtam magamnak, hogy boldog legyek valakivel, te kiakadsz! Hát tudod mit? Sajnálom, hogy nyolc hónapot rád pazaroltam az életemből!

Azzal választ sem várva, Sehun kirohant a teremből, de közben nem tudta visszatartani a feltörekvő könnyeit. A legelső mosdóba menekült, becsapta maga után az ajtót, aztán leroskadt a földre, is kitört belőle a zokogás. Soha nem sírt még úgy, mint akkor. Soha nem is gondolta, hogy egyszer majd Jongin miatt fog ennyire sírni. A legfájdalmasabb mégsem az volt, hogy Jongin undorodik tőle; hanem az, hogy hazudott. Soha nem fogja megbánni, hogy szereti Jongint, legyen bármennyire is nehéz. Az, hogy a szíve kit választ, arról ő nem tehet, emiatt pedig Jongint nem hibáztathatja, hogy nem szereti viszont. Mégis, nagyon fájt neki, hogy így kellett elmondani az idősebbnek az érzelmeit. De azok a szavak, amiket a fejéhez vágott, mind hazugság volt. Soha nem tudná magát túltenni Jonginon, még akkor sem, ha esetleg Yixinggel összejönnének. A szíve a mai napig is Jongint szerette, senki mást. Lehet, hogy Yixing is tetszett neki, de az közel sem volt ilyen intenzív, és soha nem is lesz, mint amit Jongin iránt érzett. Ez a fajta szerelem… Talán erre mondták azt, hogy igaz szerelem, ami az ember életében csak egyszer adatik meg. Bárhogyan is legyen, bocsánatot kell kérnie az idősebbtől. Már csak azért is, mert ilyen csúnyán beszélt vele, mindenféle tiszteletet mellőzve. Így egy kicsit összeszedte magát, a csapnál megmosta az arcát, majd visszasétált a táncterembe. Nem mert csak úgy bemenni, így belesett az ajtón, de nem meglepő módon, Jongin táncolt. Mintha nem is történt volna semmi, de Sehun látta a mozdulatain, hogy most sem élvezetből csinálja. Bántotta a dolog, így végül halkan, óvatosan, kissé talán félve nyitott be az ajtón. Jongin azonnal észrevette a tükörből, és mikor megfordult, Sehun még szarabbul érezte magát. Az idősebb csak odasétált a hifihez, és megállította a zenét, aztán Sehunra meredt, aki csak lehajtott fejjel állt, el sem mozdulva az ajtóból, hogy ha menekülni kell, megtehesse. Elvégre, szerelmet vallott Jonginnak… Úristen, mekkora hülye volt! Végül vett egy mély levegőt, majd kibökte.

- Sajnálom, hyung. – Leszegett fejét nem volt hajlandó felemeli, félt, ha Jonginra kellene néznie, ismét elbőgi magát.

- Sehun – hallotta meg Jongin hangját, mire azonnal felkapta a fejét; az idősebb felé vette az irányt, meg sem állt, egészen addig, míg Sehun elé nem lépett, majd két tenyerébe fogta a fiatalabb arcát. – Sose sajnáld!

Azzal egy olyan dolgot tett, amire Sehun legvadabb álmaiban sem számított. Jongin megcsókolta. Azok a régen kívánt, dús, piros ajkak most végre Sehunéin voltak, amitől a fiatalabb úgy lesokkolt, hogy még viszonozni is képtelen volt a legjobb dolgot életében. Mikor aztán Jongin átkarolta a derekát, és testéhez húzta, Sehun magához tért nagy nehezen, majd azonnal átkarolta az idősebb nyakát, úgy csókolt neki vissza. Életében nem gondolta volna, hogy ha valaha csókolózni fog Jonginnal, az ennyire jó érzés lesz. Az ajkaik nem ismerkedtek egymással, olyan volt, mintha mindig is egymásnak lettek volna teremtve. Úgy ízlelték egymást, ahogyan kedvük tartotta, Sehun egyszerűen még szerelmesebb lett Joginba, és tudta, hogy ezek után soha nem fogja elereszteni maga mellől az idősebbet. Képtelen lenne rá, hiszen a csókja… Igaz, most csókolóztak először, de a függője lett. Élete végéig őt akarja csókolni, senki mást. Mikor levegőhiány miatt kénytelen voltak elválni egymástól, mind a ketten mosolyogtak, aztán ezúttal Sehun mozdult először, Jongin tarkójára fogva húzta vissza az idősebbet az ajkaira, hogy újra ízlelhesse a dús párnákat, amiknek máris a rabjává vált. Nem finomkodott Jongin sem, végignyalt a fiatalabb ajkain, aki azonnal reagált, így egy szenvedélyes, nyelves csókban forrtak össze. Testük egymásnak simult, egyetlen milliméter sem volt köztük, amit egyikőjük sem bánt. Jongin keze akaratlanul csúszott le Sehun csípőjére, mire a fiatalabb ráharapott a másik ajkaira. Elvigyorodtak mind a ketten, aztán elváltak egymástól.

- Mégis mióta? – kérdezett először Sehun, bár közben végig Jongin haját markolászta, annyira tetszett neki, hogy szőke.

- Mióta szeretlek? – kérdezett vissza Jongin, mire Sehun csak bólintott, aztán lejjebb siklottak az ujjai Jongin nyakára; kiélvezte, hogy most már következmény nélkül fogdoshatja a másikat. – Őszintén szólva, a legelső pillanatban megakadt rajtad a szemem – vallotta be Jongin, mire Sehun hatalmas szemeket meresztett rá. – De azt hittem, egyértelmű, hogy meleg vagyok, Yixing nem mondta? Jártam vele vagy négy hónapot.

- Nem mondod komolyan – döbbent le teljesen a fiatalabb. – Akkor… Féltékeny voltál?

- Ne tudd meg, mennyire – vigyorodott el Jongin, majd végigsimított Sehun csípőjén. – De nagyon remélem, hogy ezek után nem jut eszedbe vele randizgatni.

- Hát, még megfontolom – incselkedett az idősebbel, mire az keményen nekilökte a tükörnek, majd szenvedélyesen az ajkaira tapadt, ezzel bizonyítva Sehunnak, hogy ő igenis sokkal jobb választás, mint Yixing; Sehun pedig pontosan jól tudta ezt, de szórakozni azért lehet, nem?