2018. december 2., vasárnap

Sajnálom, hogy késtem! (HunHan)

Cím: Sajnálom, hogy késtem!
Páros: Sehun x Luhan (EXO & ex-EXO - AU)
Szemszög: E/3
Korhatár: 12
Figyelmeztetés: -
Műfaj: slice of life, romantikus
Megjegyzés: A történetet a Százféleképp szeretlek projekt keretein belül írtam!


Luhan igazán értékelte volna, ha a másik egyszer az életben komolyan vette volna őt. Mikor felhívta a nála jóval fiatalabbat, hogy szeretne találkozni vele, Sehun csak önelégülten közölte vele, hogy tudta, egy idő után hiányozni fog neki. Persze, Luhan tagadhatta volna, hogy semmit nem érez a tinédzser iránt, de nem szeretett magának hazudni. Sehun olyasvalaki volt az életében, aki egész érdekes dolgokat váltott ki belőle, de mindezt csak azután, hogy barátja feltűnően nyomulni kezdett rá. Soha nem tekintett rá többként, mint egy barátra, akit mióta megszületett, ismert. Egy városban nőttek fel, szinte szomszédok voltak, egy óvodába és iskolába jártak, de mégsem voltak összenőve, mivel más volt a baráti társaságuk. Míg a fiatalabb népszerű volt arról, hogy minden rosszban benne volt, addig ő maga szeretett a háttérben meghúzódni. Sehun aztán igen messze került gimnáziumba, egy másik városba, ahol kollégista volt, így nem sokszor találkoztak. Egyébként is barátnője volt, emiatt még annyit sem beszéltek, mint korábban. 

Éppen ezért nem értette, hogy miért éppen így, és miért éppen most változott volna meg kettejük között a kapcsolat. Persze, Luhan meleg volt, ezt pedig Sehun nagyon is jól tudta, hiszen az egyik osztálytársával kavart hónapokig, de végül Jongin nem bizonyult megfelelő partnernek. Luhan komolyan vette az egyetemet, hiszen végzős volt, míg Sehun gólyaként megtehette, hogy lógatja a lábát. Barátnőjével, mint kiderült, már több, mint egy éve szakítottak, számára ismeretlen okokból, nem mintha annyira érdekelték volna a részletek. Mindezek után történt, hogy a fiatalabb feltűnően sokat hívta el valahová Luhant, és ezen találkozások alkalmával, igen sokszor érintette meg. Az idősebb soha nem tudta ezeket a találkákat hova tenni, mindaddig, míg Sehun maga kezdte el „kicsim”-nek hívni, és nem próbálta volna meg párszor lekapni. 

Valljuk azért be, Luhannak imponált a fiatalabb kitüntetett figyelme, hiszen régen volt az a kis botlása Jonginnal, azóta pedig inkább nem került közelebb senkihez. Meg aztán, a szöszi helyes is volt, mégsem fordult meg soha az idősebb fejében, hogy lehetne bármi komolyabb közöttük. Nem azért, mert a másik négy évvel fiatalabb tőle, és esetleg nem venné őt komolyan. Egészen egyszerűen, Luhan nem értette, miért kezdett el hirtelen a férfiak iránt érdeklődni, mikor eddig barátnője volt. Miért éppen ő érdekelte Sehunt? Ezért hívta most el egy találkára, hogy meg tudják beszélni ezt az egészet, de a fiatalabb persze, hogy késett. Azt hiszi, bármit megtehet, eléggé a lázadó korszakát éli, holott már elmúlt tizennyolc éves, régen ki kellett volna lépnie ebből az időszakból. 

- Hyung, szia – futott be végül Sehun, le is vágódva az idősebbel szemben, letekerve nyakáról a piros sálját, amit még régebben tőle nyúlt le. – Sajnálom, hogy késtem.
- Még átgondolom, megbocsátok-e – rántott vállat Luhan, figyelve a kissé átfagyott Sehunt, aki mégis, a kabát alatt csak egy vékony inget viselt. – Ha ennyire fázol, miért nem öltöztél fel jobban? 
- Aggódsz értem? – kérdezett vissza Sehun, elégedetten elmosolyodva. 
- Hogyne, csak nem akarom hallgatni utána a hisztidet, hogy miattam vagy beteg – forgatta a szemét, gúnyosan ejtve a szavakat. 
- Nem szeretem, mikor így beszélsz velem – szólalt meg hirtelen a fiatalabb, mire Luhan kíváncsian felvonta a szemöldökét. – Ilyenkor úgy érzem, nem veszel engem komolyan, és csak egy gyerek vagyok a szemedben... 
- Jól gondolod – bólintott beleegyezően Luhan, kíváncsian fürkészve a szöszi, ezúttal dühös tekintetét. – Nem tudom, mit vársz tőlem, Sehun. 
- Hogy végre észrevegyél! – vágta rá határozottan, mire Luhan óvatosan szétnézett a kávézóban, de szerencsére nem figyelt fel rájuk senki. – Neked komolyan nem tűnt fel, hogy hetek óta udvarolok neked? 
- Hogy mit csinálsz? – kérdezett vissza meglepődve az idősebb. – Ha te udvarlásnak nevezed a nyomulást, akkor igencsak más definíciót ismerünk ehhez a szóhoz! 
- Ah, hyung – sóhajtott frusztráltan a fiatalabb. – Meleg vagy. Azt hittem, neked nem kell virágcsokor és plüssmackó ahhoz, hogy észrevedd, kedvellek. 

Luhan csak teljesen letaglózva bámulta a szöszit. Soha életében nem gondolta volna, hogy Sehun valaha ténylegesen kimondja, kedveli őt. Nem szerelmes ő a fiatalabba, de kétségkívül vonzódik hozzá, és jól esik neki a másik figyelme. Mégis, nem tudta elhinni, hogy a másik éppen őt kedvelné. Mi oka lenne rá? Zavart pillantásait nyilván Sehun is észrevehette, mivel egy egyszerű mozdulattal átült az idősebb mellé, mire Luhan csak zavartan hajtotta le a fejét. A fiatalabb számára ez imponáló volt, hiszen mindig is szerette, hogy bár az idősebb elég heves természetű, a közelében szinte kezes báránnyá szelídült. 

- Úgy tűnik, meglepődtél – kuncogott Sehun. 
- Persze, hogy meglepődtem, most vallottad be, hogy kedvelsz egy másik fiút – hadarta zavartan Luhan, még mindig nem nézve Sehunra. 
- És? – kérdezett érdeklődve a szöszi, mire az idősebb kérdőn felnézett rá, de nem számított arra, hogy ennyire közel lesz hozzá. 
- Azért hívtalak ide, hogy tisztázzuk azt, ami történt mostanában – motyogta, bár végig tartva a szemkontaktust a fiatalabbal, amiért büszke volt magára. 
- Jó – bólintott a másik, mire Luhan összezavarodva rázta meg a fejét. – Kedvellek, Luhan hyung, és szeretném, ha járnál velem. 
- Megőrültél – hajtotta le ismét a fejét, sziszegve megütve kissé a másik vállát, hiszen számára ez nem volt ilyen egyszerű. 
- Lehet – nevetett fel a fiatalabb, aranyos hangja bekúszott Lu fülébe, ezzel őt is mosolyra fakasztva, még ha haragudott is a másikra. – Nem voltam soha meleg, nem érdekeltek a srácok, de miután szakítottunk Bomival, nem igazán tudtam úgy nézni a lányokra. Aztán itt voltál te, és egyszerűen éreztem, hogy te más vagy. Próbáltam feléd közeledni, de úgy tűnt, esélytelen, azért mégsem adtam fel. De van esélyem nálad, ugye?

Az idősebb nem szólt erre semmit, mert úgy érezte, van egy sokkal kifejezőbb mód arra, hogy a szöszi tudtára adja a válaszát. Gyorsan szétnézett az egyébként kissé kihalt kávézóban, de mivel amúgy is egy eldugott sarokban ültek, nem igazán vehették volna őket észre. Egyetlen pillanatig tartott csak, de ajkait Sehun puha, lehetetlenül rózsaszín párnáira nyomta; és még csak nem is hitte, hogy innentől kezdőik igazán a kettejük története.

2018. augusztus 19., vasárnap

Napról napra (YuKook)

Cím: Napról napra
Páros: Yugyeom x Jungkook (GOT7 & BTS - AU)
Szemszög: E/3
Korhatár: 14
Figyelmeztetés: -
Műfaj: dráma, angst
Megjegyzés: A szereplők nincsenek megnevezve a novellában!

„Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon.
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen;
Ha szerelem, bocsájtsd ezt meg nekem.” 

(Juhász Gyula) 


A semmiből előtörő felhőszakadás rázta fel Szöul amúgy sem nyugodt utcáit. Az eddigi kellemes, májusi napsütés helyett úgy tűnt, legalább ősz lenne. A hőmérséklet jóval lentebb esett, mintha az időjárás gúnyt űzne az emberekből. Elhitette velük, hogy bizony a tavasz megérkezett, aztán nagyot kacagott rajtuk, hogy mennyire naivak. A rengeteg, rohanó ember, akik nem néztek időjárás jelentést, a fejük fölé tartva azt, ami éppen a kezükben volt, próbálták magukat védeni a hideg cseppek ellen. Aki volt olyan okos, hogy esernyőt vitt magával, az alá húzódva sietett, hogy a kelleténél ne legyen jobban vizes. Az emberek nem szerették az esőt. Mindig akkor jött, amikor nem kellett volna. Felborítva ezzel terveket, programokat. Mindezek ellenére, kitűnt egy magas férfi a tömegből, akinél nem volt esernyő. A többi emberrel ellentétben, nem vette sietősre a lépteit. Nyugodtan sétált az utcán, a szakadó esőben, mintha semmi gondja nem lenne az égvilágon. Hajából és felsőjéből csöpögött a víz, nedves, sötét tincsei a szemébe hullottak, így eltakarva íriszeit a kíváncsi tekintetek elől. Az emberek furcsállva néztek rá, elvégre, ki az az épeszű, aki egy zivatar kellős közepén, esernyő nélkül nekiáll sétálgatni? Külső szemlélőként persze könnyű volt ítélkezni a fiatal férfi felett. Nem ismerték, nem tudhatták, hogy mi oka volt ezt tenni. 

Lassú, ráérős léptekkel haladt előre. Nem is igazán figyelt, hogy merre ment, a lábai szinte vitték maguktól. Nem volt célja, nem akart semmit, egyáltalán nem figyelt a körülötte lévő világra. Mélyen a gondolataiba temetkezett, nem is látott semmit. Nem vette észre, hogy az emberek furán bámulnak rá, hogy vele ellentétben, mindenki sietve lépett el mellette, csupán egyetlen pillantást vetve rá, az mégis tele volt ítéletekkel. Úgy érezte, semmi értelme nincs tovább. Elkövette azt a hibát, hogy abba az emberbe szeretett bele, akiről pontosan tudta, hogy mást szeretett. Élete egyik legnagyobb hibája volt, de nem tudta irányítani az érzéseit. Lábai automatikusan megtorpantak, ahogy egy zebrához érkezett. Mellette több ember is hasonlóképp cselekedett, így egy darabig védve volt a jéghideg esőcseppek ellen. Ez sem érdekelte. Érdektelenül bámult át az út másik végére, majd az úttestre, ahol autók százai haladtak át. Az a fény kavalkád, mikor megpróbálta megszámolni a piros kocsikat, teljesen bántotta a szemét, így tekintete inkább a lábai előtt fekvő csatornára tévedt. Az eső sebesen zúdult be az apró kis lyukakon, örvényszerűen, mintha csak őt is be akarná szippantani. 

A tömeg megindult, ám ő nem mozdult. Páran meglökték a vállát, ahogy sietősen át akartak kelni a zebrán azalatt a pár másodperc alatt, de ő meg sem moccant. Továbbra is a csatornát figyelte, teljesen arra koncentrált. Úgy érezte, legszívesebben ő is eső lenne. Szeretett volna az lenni, mert akkor bűntudat nélkül érhetne hozzá a másikhoz. Érzelmeket tudna belőle kicsalni, legyen az öröm, vagy harag. Végigsimogathatná az egész testét, beférkőzne még a bőre alá is. Egy forró, nyári napon, ő lehetne számára a megváltás. Ő csalna egy mosolyt az arcára, ahogy a naplementében hazafelé sietne, de még azelőtt elkapná, hogy fedezékbe menekülhetne. Nagyon szeretett volna eső lenni. Minden vágya ez volt jelen pillanatban. Ironikus, hogy eddig nem kedvelte az esőt. Most mégis egy eddig utált természeti jelenségre irigykedik. Szánalmas, hogy több érzelem fűzi az esőhöz, mint hozzá. Nem hitte volna, hogy valaha ideáig jutnak el. Persze, eddig is tudta, hogy a másik érzései messze nem olyan tiszták, mégis hitt. Reménykedett, hogy idővel majd más lesz, jobb. Végig kínozta magát, hiszen akárhányszor a szemébe nézett, tudta. Fájdalmat okozott saját magának azzal, hogy hitt benne, a másik viszont fogja szeretni. Mégis szerette ezt az érzést. Édes fájdalom volt ez, mert legalább a másik közelében lehetett. Megadta neki azt, amit mástól nem kapott meg, de titkon mindig az elérhetetlen után áhítozott. 


- Minden rendben? – szakította ki gondolataiból egy kellemes, női hang. 

Odafordította a fejét, és nem kellett csalódnia. Egy húszas évei végén járó hölgy érdeklődött a hogyléte felől. Ő mégsem bírt válaszolni. Továbbra is ott állt a járdaszegélyen, azt sem vette észre, hogy az autók felcsapták a sáros vizet, az pedig a márkás cipőjén és farmerján kötöttek ki. Nem tudta, hogy ez a nő mégis miért szólította meg. Neki is csak tovább kellett volna mennie, egyetlen szó nélkül, ahogyan a többi ember. Vajon mi vehette rá, hogy mégis hozzá szóljon? Felemelte fejét, majd ismét az út túloldalára pillantott. Több ember gyülekezett ott is a zebrán, így biztos volt benne, hogy hamarosan megint zöldre fog váltani a lámpa. Talán csak nem bírta ki, hogy ne szólaljon meg, ha már itt állt mellette. Nem lehetett ez több, puszta kíváncsiságnál, mintsem aggodalom. Amin persze nem lepődött meg. Elvégre, az emberek kíváncsi lények. Minden bizonnyal, ez a nő is arra lett volna kíváncsi, mi a fenéért áll az esőben. De tényleg, miért is? Miért kínozza magát, miért okoz még ennél is nagyobb fájdalmat saját magának, mikor tisztában volt azzal, hogy felesleges? Talán még mindig abban reménykedik, hogy egy kis idő elteltével belátja a másik, hogy semmi esélye egy olyan szekér után futnia, amit soha nem érhet utol. Mégsem számított rá, hogy ennek ellenére, a szemébe mondják, hogy többé nincs rá szükség. Mert nem szeretik viszont. 


- Igen. – Hangja halk volt, mégis kemény, a nő is felkapta a fejét, aki már minden bizonnyal rég lemondott arról, hogy valaha válaszra bírja a fiatal férfit. – Minden a legnagyobb rendben. 

Mindazok ellenére, hogy neki csupán az volt egyetlen hibája, hogy szerelmes volt egy olyan emberbe, aki mást szeret, soha nem hitte volna, hogy egyszer ez okozhatja a vesztét. Veszekedtek. Pontosan látta maga előtt, ahogy dühös, értetlen tekintetét az övébe fúrta, sötét íriszei szinte lángoltak. Soha azelőtt nem veszekedtek ennyire. Volt, hogy összekaptak már butaságokon, de azok soha nem voltak komoly dolgok. De akkor, mikor életében először szerelmet vallott a másiknak; ő kiakadt. Minden szava itt van a fejében. Soha nem fogja elfelejteni ezeket a szavakat. „Az alkunk az volt, hogy ez nem szól többről, mint barátság extrákkal!” Hogy is ne, ő már réges-régen sokkal többet érzett ennél, de éppen ezért nem vallotta be soha a valódi érzelmeit. Tudta, hogy csak vita lenne belőle. De ahogy telt az idő, beleszeretett a másikba, később pedig ezt egyre kevésbé tudta elrejteni. Már nem voltak elegek a néhai találkozók, a lopott pillantások az emberek válla fölött, a titkos, apró érintések. Többre vágyott, jóval többre, és végig azt hitte, hogy a másik is viszonozza ezeket az érzéseket. Ám nagyon csúnya tréfát űztek vele odafent. „Mégis hogy mondhatod azt, hogy szeretsz?” Ez a kérdés volt mind közül a legfájdalmasabb. Érezte, hogy megrepedt benne valami, egyszerűen képtelen volt elhinni, hogy ez megtörténhet vele. Tudta, hogy nagy kockázatot vállal az érzelmei felfedésével, de hogy mindent tönkre fog tenni, arra nem számított. 

Képtelen volt magában tartani azt az egyetlen, apró vallomást. „Szeretlek.” A világ egyik legszebb szava, mégis a legnagyobb kínt is az ezzel járó érzelmek tudják okozni. „Bocsáss meg nekem. Bocsáss meg, amiért szeretlek.” Hiába kért elnézést, a másik is pontosan tudta, hogy ezzel nem tud mit kezdeni. Az érzelmeink felett nem uralkodhatunk, mégis azt kérdezte tőle, hogyan szerethetett belé. A fejéhez vágta, hogy ennek semmi értelme, és hogy felesleges utána reménykednie. De hogy ne tudná szeretni, mikor a titkos találkákon olyan sóvárogva sóhajtotta ajkaira a nevét? Ahogy gyönyörű, hófehér bőrén megcsillantak az izzadtságcseppek, ahogy alatta vonaglott? Amikor a kéjtől csillogó szemeivel az övébe nézett? Ahogy hangosan nyögdécselt minden egyes apró csók miatt, amit a nyakára nyomott? Mikor a beteljesedés pillanatában apró körmeit a hátába vágta, míg másik kezével a hajába túrt, úgy húzva még közelebb magához? Egy igazi angyal volt. Pusztán a létezésével is szebb volt a világ. Az pedig, hogy egy igazi angyalt tudhatott a magáénak, felülmúlta minden elképzelését. Mégis, egyetlen pillanat volt, hogy ezt a tökéletesnek hitt kapcsolatot összetörje. De be kellett látnia, hogy csak túl vak volt. Elborította az agyát a rózsaszín köd, így nem láthatta meg, hogy mikor a másik alatta sóhajtozott, végig másra gondolt. Jól tudta, hogy másba szerelmes, de egy idő után elhitette magával, hogy ez nincs így. Nos, szépen pofára esett. 

Amikor a lámpa zöldre váltott, a tömeggel együtt lépett le az úttestre, majd szinte sodorta őt a rengeteg ember, egyenesen a túloldalra. Mikor ismét a járdán állt, visszanézett a válla felett. Keserűen elmosolyodott, hiszen jól tudta, hogy ezzel elengedte őt. Elengedte azt az embert, aki a világot jelentette számára. Akit a fellegekbe repíthetett volna, az mégis letaszította a mélybe. De ilyen a szerelem. Fájdalmas. Megtanult vele élni, hiszen évekig ebben az édes fájdalomban élt. Mégis be kellett látnia, hogy így lesz a legjobb. Hagyta, hogy a másik kihasználja őt. Hogy míg ő odaadta neki a szívét, az csak kosárlabdaként használta, olykor feldobva a magasba, ezzel boldogságot okozva neki; majd mikor vége volt a meccsnek, elhajította egy üres szobába; majd ha újra szüksége volt rá, elővette. Mégsem tudott rá haragudni. Hiszen pontosan tudta, milyen érzés a viszonzatlan szerelem. Azzal a különbséggel, hogy míg ő kaphatott belőle egy darabot, a másik mindvégig csak álmodozhatott róla. Ennek ellenére, nem tudta volna megmondani, kinek fájt jobban ez az elválás. Neki, aki bár kapott egy szeletet a boldogságból, de az soha nem lelt viszonzásra; vagy a másiknak, aki soha nem kaphatta meg, amit szeretett volna, csak egy pótlékot. Sóhajtott egy mélyet, majd felemelte a fejét az ég felé. 

Az eső tisztára mosta. Hagyta, hogy kiűzzék az összes gondolatot a fejéből, hogy elmossa azt a fájdalmat, amit érzett. Tiszta lappal akart indulni, hogy mikor egy új napra ébred, minden más legyen. Napról napra, egyre kevésbé fog fájni, míg egyszer csak teljesen megszűnik. Hitte, hogy minden jóra fog fordulni, hogy a másik megtalálja majd a boldogságot, még ha nem is vele, egy olyan személlyel, akit tényleg, őszintén szerethet. Teljes szívvel remélte, hogy minden rendben lesz, és tanultak a leckéből mind a ketten. Ahogy az esőcseppek az arcát érték, szeméből is kigördült egyetlen könnycsepp, ezzel is jelezve, hogy most búcsúztatta el végleg egykori szeretőjét. 


- Viszlát, Jungkook…

2018. január 9., kedd

Hívj, ha szükséged van valamire (YuKook)

Cím: Hívj, ha szükséged van valamire
Páros: Yugyeom x Jungkook (GOT7 & BTS - AU)
További párosok: Yugyeom x Bambam & Yugyeom x Mark
Szemszög: E/3
Korhatár: 14
Figyelmeztetés: A történetben a szereplők idősebbek, mint a valóságban.
Műfaj: slice of lie, angst, romantikus
Megjegyzés: A történetet a Százféleképp szeretlek projekt keretein belül írtam - csak egy kicsit átdolgoztam!

Amikor te az életedet is odaadtad volna érte, míg ő csak felhív azzal az éjszaka közepén, hogy a barátnője szakított vele, és nem tudja, mit tegyen. Yugyeom borzalmasan érezte magát, már csak azért is, mert Jungkookot olyan összetörtnek látnia, felért egy kínzással. Évek óta odáig volt a nála alig idősebb férfiért, de mindezt titokban, hiszen legjobb barátok lévén, csak nem ronthatta el a kapcsolatukat azzal, hogy szerelmet vall a másiknak. Aztán, mikor a diplomaosztójuk után, kellemesen félrészeg állapotban, lett volna mersze megtenni, már késő volt. Jungkook bemutatta neki az egyik szaktársukat, mint a barátnőjét, akivel állításuk szerint, akkor már hosszú hetek óta randizgattak. Yugyeomnak akkor törték össze először a szívét, noha úgy, hogy a személy, aki megtette, még csak nem is tudott róla.

Évekig részese volt a párkapcsolatnak, holott ő teljesen ki akarta magát vágni mindennemű programból – elvégre, ki nézte volna szívesen, hogy a szerelme, aki nem mellesleg vele egynemű, épp egy csinos nővel az oldalán éli boldog életét? Bármennyire próbálkozott az egyetemi évek után szépen, lassan elszivárogni a másik életéből, egyszerűen lehetetlen feladat volt. Talán úgy tűnhetett, menekült, mikor még egy állásinterjúra sem ment el, amint kiderült, hogy Jungkook is beadta az önéletrajzát; lehetséges, hogy tényleg hátra akarta hagyni a múltját. De egyszerűen fájt neki a tudat, hogy az, akit ő mindennél jobban szeretett, észre sem vette őt. Sőt, egyáltalán nincs esélye nála.

Aztán beletörődött, hogy Jungkook elől nincs menekvés. Mivel mind a ketten ugyan azt a diplomát kapták, a gyakorlati idejüket is együtt töltötték le Szöul egyik legsikeresebb vállalatánál, ahol beajánlották őket a mentoraik a főnöknél. Yugyeom mégsem számított arra, hogy lenne esélye bekerülni, de hazugság lenne, ha titkon nem reménykedett volna az értesítőben, miszerint bemehet meghallgatásra. Mégis, meglepően hamar beleszokott a munkába, hiszen imádta csinálni. Számára a soha véget nem érő értekezletek a különböző, külföldi ügyfelekkel, maga volt az álom. Ez pedig csak egy része volt a dolognak, hiszen imádta megtervezni a különböző épületeket is, amiket megrendeltek tőle. Bizony ám, Yugyeom elég hamar vált elismertté az építészmérnökök körében, nem csak a fiatal kora, hanem hatalmas tehetsége miatt is. Akkor volt huszonhárom éves, mégis tündökölt. Egy időre úgy érezte, még Jungkookot is képes lenne megszerezni.

Mindaddig, míg egyszer, külföldi ügyfelekkel kellett tárgyalnia. Nagyon meglepődött, hogy csapatos, kissé korosabb férfiak helyett, egy hihetetlenül fiatal, bájos arcú fiú fogadta őt az irodában. Remek idegennyelv ismerete miatt, könnyen szót értett a thai fiatallal, aki, mint kiderült, mégis idősebb nála hónapokkal. Megtudta, hogy az apja helyett jött tárgyalni, de inkább mondta volna Yugyeom kellemes beszélgetésnek, mint hivatalos tárgyalásnak, mégsem panaszkodott. Bhuwakul csodálta Yugyeom szakmaiságát és hozzáértését, hogy ilyen fiatalon micsoda sok tapasztalata van, és milyen bölcsen bánik a szavaival. Egész egyszerűen lenyűgözte őt mindaz, ami Yugyeom, és amit képviselt. Imponáló volt a fiatal építészmérnöknek a thai férfi kitüntetett figyelme, így nem rejtette véka alá az érdeklődését irányába. Így esett meg, hogy kapcsolatba kezdtek egymással, természetesen titokban, hiszen a hírnevük miatt egyikük sem jött volna ki jól abból, ha kiderült volna szexuális hovatartozásuk. 

Nagyon szeretett Bhuwakullal lenni, hiszen a thai nagyon könnyen elterelte a figyelmét, és bármit kért tőle, máris ugrott. Néha úgy érezte, mintha nem is párja, hanem valami talpnyalója lenne, amit közölt is a másikkal. Volt egy kisebb veszekedésük ebből, mert a thai ellene volt Yugyeom logikájának. Végül a fiatalabb is annyiban hagyta a dolgot, hiszen valljuk be őszintén, nem volt szerelmes Bhuwakulba. Igen, nagyon kedvelte őt, de ez nem volt több annál, hogy az önbizalmát növelje. A külföldi srác minden pillanatban úgy nézett rá, mintha megnyerte volna a főnyereményt, ez pedig nagyon tetszett Yugyeomnak. Titkon persze mindvégig azért áhítozott, bárcsak egyszer Jungkook nézne így rá – csak hogy ez lehetetlen volt.

Hónapokig folytatták a viszonyt, de mégis Bhuwakul volt azt, aki kimondta, hogy legyen vége közöttük, amit Yugyeom nem ellenzett. Szépen, csendben váltak el útjaik, de meglepő módon, legjobb barátok maradtak. Jungkook pedig akkoriban eltávolodott tőle. Miután meghívta egyszer egy kisebb összejövetelre, aminek a végén megkérte a barátnője kezét, úgy tűnt, valami végleg elszakadt közöttük. Már nem hívta fel minden héten, hogy találkozzanak, nem váltottak egymással pár naponta üzeneteket, egyszerűen eltávolodtak egymástól, amit a férfi nem is igazán bánt, hiszen ott volt neki Bhuwakul. Gondolta, hadd szervezzék csak nyugodtan az esküvőt, nem akart még ő is belerondítani az idillbe. Ezek szerint, nem is volt rá igazán kíváncsi Jungkook.

Éppen akkor, mikor rászánta magát, hogy a hosszú idők óta benne felgyülemlett stresszt kieressze, elment péntek este bulizni. Nem volt az a sárga földig leiszom magam típus, hogy aztán összeszedjen valami jött-ment gyereket, akivel valami útszéli kis házban, egy egy éjszakás kalandra elmenjen. Szerette volna magát jól érezni, mivel régebben, még a gimnáziumban és az egyetemi évei alatt, eljárt táncolni. Imádta, és sokan állították, hogy ezzel is sokra vihetné, ő mégis inkább az építészetet választotta. Aznap este mégis a táncával nyűgözött le valakit, amire nem is gondolt volna. Mark Tuan gyönyörű volt. Nem volt rá jobb szó, csak az, hogy elképesztően gyönyörű, még Yugyeom számára is, aki nem sűrűn használta ezt a szót férfiakra. 

Soha nem gondolta volna, hogy éppen aznap hajnalban fog csörögni a telefonja, aki pedig hívta, az nem más volt, mint Jungkook. Még szerencse, hogy volt annyi esze, hogy előbb megnézte a hívó félt, mert gondolta, azonnal kinyomja, bárki is keresi. De Jungkooknak azonnal felvette a telefont, pedig akkor már két hónapja nem találkoztak, és beszélni is csak nagyon ritkán volt alkalmuk. Mégis, valamiféle melegség öntötte el a fiatalabb szívét, hogy hajnalok hajnalán, nem másnak telefonál, hanem bizony neki. Aztán mikor kiderült, hogy a menyasszonya szakított vele és otthagyta, máris nem volt olyan boldog, de minden további nélkül öltözött fel, és hagyta hátra az ágyában békésen szundikáló, vörös hajú, nem is olyan idegen férfit. Bepattant a kocsijába, majd bár még úgy érezte, részeg, mégis akadálytalanul vezetett el Jungkookék házáig, ahol két kopogás után, máris beengedték őt.

Azt hitte, nem lesz olyan vészes a helyzet. Gondolta, a csaj csak berágott rá valamiért, vagy behisztizett, és lelépett egy órára-időre. Csak hogy a gondosan berendezett lakás most egyáltalán nem volt olyan rendben, mint ahogy Yugyeom utoljára látta. Össze-vissza volt hajigálva minden, ruhák voltak mindenütt, egy-két törött pohár és tányér is volt a földön. Mintha egy nagy káosz közepébe csöppent volna, a vörösre sírt szemű Jungkook pedig annyira beleillett ebbe a felfordulásba, mintha egy festményről lépett volna ki. Eltűntek a közös képek a falról, a nőies, mégis kellő dolgok a házból, amik nélkül már csak üres agglegénylakásnak hatott az olykor tündöklő helyiség. Minden olyan megkopott és rendetlen volt. Mégsem tudott csak úgy odamenni Jungkookhoz és magához ölelni őt – már nem. 

- Sajnálom, hogy az éjszaka közepén iderángattalak – szólalt meg halkan Jungkook, odébb söpörve pár dolgot a kanapéról, hogy hellyel kínálja barátját. – Én csak... Fogalmam sem volt, kivel beszélhetnék, és te jutottál először az eszembe. 
- Milyen kedves, hogy még emlékszel rám. – Holott nem szándékosan, mégis gúnyosan hagyták el ajkait a kemény szavak, amire Jungkook is meglepetten pislogott rá. 
- Tudom, hogy régen találkoztunk – bólintott aprót, majd elidőzött tekintete a másikon. – Sokat változtál... 
- Csak felnőttünk, Jungkook – rántott vállat Yugyeom egyszerűen, nem akarva húzni ezt a témát, de még a beszélgetést sem. – Mi történt? 
- Azt mondta, már nem szeret – ült le végül mellé, miután egész egyszerűen a földre lökött mindent, ami az ülőgarnitúrán volt. – Elvitte az összes holmiját, de előtte persze veszekedtünk, mint látod... Nem igazán békésen. 
- Ez szörnyű – mondta ki őszintén a másik, végignézve a lakáson. – Sajnálom, Jungkook. 
- Én is sajnálom – nyelt egyet az idősebb, és most egészen úgy tűnt, elvesztette minden reményét, mintha nem lenne holnap. – Már az esküvő időpontja is meg volt... 
- Nézd a jó oldalát – húzta el kissé a száját. – Legalább nem az oltár előtt hagyott ott! 

- Mindig is szerettem az optimizmusodat – mosolyodott el gyéren, de legalább mosolygott. – Éppen ezért vitted ilyen sokra. Nézz csak magadra, Yugyeom... Sikeres vagy és gazdag. Életemben nem hittem volna, hogy valaha ilyen befutott építészmérnök leszel, és egy olyan cégnél fogsz dolgozni, ahol. Nem azt mondom persze, hogy lenéztelek, vagy bármi. Egész egyszerűen most csodállak, hogy mindezt képes voltál elérni, mert küzdöttél érte, és nem adtad fel. Nagyon tisztellek ezért. 
- Nem igazán értem, hogy jön ez most ide – köszörülte meg a torkát a másik, mert bár jól estek neki az elismerő szavak, jobb szeretett volna inkább egyenest választ kapni Jungkooktól. 
- Tudom, hogy végig szerelmes voltál belém – nézett végül rá az idősebb, mire Yugyeomnak elkerekedtek a szemei. – És sajnálom, hogy soha nem volt bátorságom a szemedbe mondani, hogy nincs esélyed nálam. Inkább megbeszéltem Jinah-val, hogy játssza el pár hétig, a barátnőm, reménykedve, rájössz, felesleges utánam epekedned, pedig akkor még csak viccnek indult az egész. Gondoltam, egy ideig jó lesz, de időközben beleszerettem... És látod, ez lett a vesztem. 

- Megyek – állt fel hirtelen a kanapéról Yugyeom, idegesen hátratúrva homlokába omló, fekete tincseit, amik bár azonnal visszakerültek eredeti helyükre, mégis megnyugtatta kissé a feldúlt fiatalt. – Hívj, ha szükséged van valamire. 
- Csak rád van szükségem! – mondta hangosabban Jungkook, mire Yugyeom visszanézett rá a válla felett. – Őrültet ez az egész, tudom, de... Talán mindvégig rosszul hittem és szerettelek, csak még magamnak sem mertem bevallani. Mi lenne, ha... 
- Tudod, Jungkook – sóhajtott egy nagyot Yugyeom, zsebre vágva kezeit, úgy fordult vissza, a rá kíváncsian pislogóra nézve. – Régebben mindent megadtam volna ezekért a szavakért... Talán, még tegnap is úgy gondoltam volna, hogy az évekig tartó szenvedésemnek, amit csakis te okoztál, te is vethetsz véget. 
- Miért, történt valami? – vonta össze szemöldökét a másik, aggódva állt fel a kanapéról, mintha érezné, hogy a vesztébe rohant bele. 
- Mark Tuan történt – mosolyodott el kissé Yugyeom, a másik szemeibe nézve. – Sajnálom, de nekem nincs szükségem „talán”-ra és „mi lenne, ha”-ra. Ne haragudj, de ez nem fog menni. Hívj, ha átgondoltad. 

Minden további szó nélkül hagyta hátra egykori szerelmét, de érezte, hogy jól cselekedett. Ha nem ismerkedett volna meg tegnap a titokzatos, mégis gyönyörű idősebbel, lehet, örömmel ugrott volna fejest mindabba a bizonytalanságba, amit Jungkook bár kecsegtetően ajánlott fel neki, mégis oly könnyen kicsúszhatott volna a kezei közül, mint a homok. Nem állította biztosra, hogy Mark a számára tökéletes, de hatalmas intelligenciájával, és olykor bár arrogáns, kíméletlenül őszinte szavaival mégis levette őt a lábáról. Ő mondta nyíltan a szemébe, hogy nem érdemes várnia Jungkookra, és örült, hogy hallgatott rá, még akkor is, ha itt lett volna az esély. Nem bánta meg a döntését, egyáltalán. Ezt pedig csak az igazolta jobban, hogy amint belépett a lakásába, a frissen főtt kávé illat fogadta, a konyhában pedig az ő egyik ingében lébecoló Mark, aki egy lágy, mégis mindent tudó mosollyal köszöntötte, mielőtt egy csókot nyomott volna Yugyeom ajkaira.

2018. január 3., szerda

Neked készítettem (KaiBaek 18+)

Cím: Neked készítettem
Páros: Baekhyun x Jongin /Kai/ (EXO - AU)
Korhatár: 16+ ~ 18+
Szemszög: E/3
Figyelmeztetés: trágár szavak, szexuális utalások, szexualitás, bottom!Jongin, top!Baekhyun
Műfaj: fluff, slice of life, romantikus
Megjegyzés: A történetet a Százféleképp szeretlek projekt keretein belül írtam - bár kicsit feljavítottam!

Elképzelni is nehéz másoknak, a barátaiknak, akik látják őket együtt, hogy még soha nem léptek túl egy bizonyos határt a kapcsolatukban. Bárki, aki megismeri Jongint, azt hiszi, egy igazi nőcsábász – esetünkben férfi –, aki szereti az egy éjszakás kalandokat, és Baekhyun volt az, aki mint tipikus, szende kis szűz, megszelídítette a nagy vadkant. Hiszen, valljuk be őszintén, Jongin egy igazi álompasi volt. Magas, tökéletesen kidolgozott izmokkal, gyönyörű szemekkel, vastag, csókolni való ajkakkal, éles állkapocsvonallal és borzongatóan mély hanggal; vele ellentétben Baekhyun alacsony volt, vékony, kissé talán nőies vonásai pedig arra engedték következtetni az embereket, hogy tipikus, aranyos jó kisfiú, aki zavarba jön Jongin minden egyes mondatától. Csak hogy ez egy hatalmas nagy tévedés. 

- De most komolyan, Baek – nyúlt el az étkező asztalon legjobb barátja, Chanyeol, majd kissé álmos, unott tekintettel próbált szemkontaktust teremteni a másikkal, de ez már ott megbukott, hogy Baekhyun szemét végig a tőlük nem messze ülő Jonginon legeltette. – Dugtatok már? 
- Kussolj már el – sziszegte azonnal válaszként az idősebb, tekintetét szúrósan nagyfülű barátjára kapta. 
- Most miért? – ült fel egy nagyot sóhajtva a másik, egy pillanatra ő is végignézett Jonginon, de ez nem volt több puszta kíváncsiságnál, hiszen Chanyeol teljes mértékben a nőkhöz vonzódott. – Süt rólad, hogy legszívesebben leszaggatnád róla a ruhákat... 
- Tény, de Jongin nem az a fajta – húzta el a száját Baek, tenyerébe támasztva állat, úgy bámulta tovább barátját, miközben az ebédjében turkált. 
- Hihetetlen – suttogta csak a füles, de tovább nem is foglalkozott vele, ugyanis épp ekkor sétált el mellettük egy számára igen attraktív lány, ezek után pedig nem is látta az ebédszünet hátralévő részében Chanyeolt. 

Mikor Baekhyun megismerkedett Jonginnal, az első napja volt az egyetemen. Olyan elveszetten nézelődött, keresve a megfelelő irányt, hogy eljusson az előadóterembe, hogy Baekhyunnak megesett rajta a szíve. Oké, ez hazugság, mert már a metrón is kiszúrta magának a feltűnően helyes, fiatal srácot, aki vele ellentétben, egyetlen pillanatra sem figyelt fel rá, pedig szinte lyukat égetett a másik arcára. A sors fintora volt, hogy éppen ugyan annál a megállónál szálltak le, és indultak el egy irányba. Mögötte sétált Baek, inkább a zenét is kikapcsolta, reménykedve abban, a másik talán gólya, és segítséget fog kérni tőle, ha látja, ő is készül bemenni az egyetemre. Csak hogy ez nem történt meg, a jóképű idegen egész céltudatosan lépett be az aulába, de ott meg is torpant, míg Baek megállt beszélgetni pár szaktársával, de fél szemét mindvégig a gólyán tartotta.

Baekhyun maga is azt hitte, hogy elég pár csábos mosoly, és Jongin máris viszi majd a legközelebbi mosdóba, hogy jól megrakja, ám teljesen keresztülhúzta a számításait. Ugyanis Kim Jongin – mint megtudta a nevét –, egyáltalán nem olyan ember volt, mint elsőre gondolta volna. Soha életében nem találkozott még olyan kedves és tiszteletteljes sráccal, mint ő volt. Azonnal elhessegette a perverz énét, aki benne lakozott, és próbált ő is kedvesen viszonyulni a kisebbhez. Nem arról volt szó, hogy Baek ribanc lett volna, aki hajlik a kalandok felé, de Jongin valami olyasmit indított el benne, aki miatt még ezt is bevállalta volna. Mert lássuk be, a fiú maga volt a megtestesült tökéletesség. Baekhyun éppen ezért gondolta, hogy könnyű dolga lesz. 

- Bocsi, ne haragudj – érintette meg a magas srác széles, izmos vállát egy pillanatra, hogy magára vonja a figyelmét, mire kíváncsi, meleg barna tekintetet kapott válaszul. – Csak úgy tűnt, kicsit elvesztél, ha gondolod, szívesen segítek – harapta be ajkait, feltűnően végigmérve közelről is a dögös fiatalt. 
- Tényleg megtennéd? – ragyogott fel az arca egy meghajlás után, mosolya pedig olyan elképesztő szépséget adott a vonásainak, mintha csak festették volna; Baekhyun életében nem látott még nála szebb teremtést, akiből ennyire sütött volna az ártatlanság. – Köszönöm szépen, hyung, ez igazán kedves tőled! 
- Persze, ez csak természetes – nyögte ki letaglózva, mert nem igazán bírta feldolgozni, hogy hogy lehet valaki egyszerre eszméletlenül dögös, és egyben ennyire ártatlan is. 

Hosszú hónapok munkája volt, míg közelebb kerültek egymáshoz. Jongin elég zárkózott típus volt, nem szívesen beszélt magáról, vagy esetleg a magánéletéről, míg Baek szívesen csacsogott mindenféléről. Nyílt titokként kezelte, hogy meleg, bár soha nem lett kimondva, gondolta, Jongin rájött, mikor mesélt a kapcsolatairól. Nem ítélte el az idősebbet, amiért mindvégig hálás volt neki Baekhyun. Sokáig tartott, míg rávette Jongint, hogy menjenek el együtt bulizni, mert be szeretné mutatni őt a barátainak. Nagyon tartózkodott attól, hogy egy party-ban ismerkedjen, számára idegenekkel, de Baekhyunnak végül sikerült meggyőznie. Igazából, az idősebb csak kíváncsi volt, Jongin hogy viselkedik, ha iszik egy kis alkoholt. Gondolta, ha kicsit feloldódik, könnyebben megnyílik majd neki, mert vajmi keveset tud az egyébként kifejezetten intelligens, pszichológia hallgató srácról. 

Soha nem gondolta volna, hogy azon az estén, Jongin egy olyan titkot oszt meg vele, amit még senkinek nem mondott el előtte. Kim Jongin bizony még szűz volt, és soha, egyetlen komolyabb kapcsolata sem volt. Elmesélte, hogy voltak már barátnői, de egyszerűen soha nem érezte magát kényelmesen a közelükben, feszengett, és soha nem közelített feléjük, sem testileg, lelkileg pedig még annyira sem. Éppen ezért, bármennyire is kapaszkodtak a lányok ezekbe a kapcsolatokba, hiszen Jongin egy félisten, mégis ők szakítottak vele pár hét után, amit a fiatalabb egy megkönnyebbült mosollyal fogadott csak. Később, azt is elárulta részeg állapotában, hogy voltak barátai is, de velük sem jutott tovább egy-egy csóknál. Az még továbbra is rejtély maradt, hogy hogyan kerültek nála képbe a srácok, de Baek legalább annyival előrébb volt, hogy tudta, lehet esélye Jonginnál.

Ezután az eset után Jongin próbálta kerülni, ami pár napig sikerült is neki, ám Baekhyunt nem úgy rakták össze, hogy eltűrje ezt. Odaállt Jongin elé, és kerek-perec kimondta neki, hogy semmi oka arra, hogy kerülje őt, mert nem tett semmi rosszat, ha pedig a buli miatt mérges, akkor bocsánatot kér, de ezt ne csinálja vele, mert nagyon zavarja. Jongin akkor teljesen elszégyellte magát, és nagy nehezen kinyögte, hogy ő azt hitte, Baekhyun nem kíváncsi rá, hiszen olyan rossz dolgokat mondott magáról, amit nem kellett volna. Talán az a beszélgetés kellett ahhoz, hogy Baekhyunnak sikerült fúrnia egy kis lyukat, Jongin maga köré épített falán. Ugyanis, miután meghívta a fiatalabbat kávézni, egyszerűen rákérdezett, hogy mit szólna ahhoz, ha megpróbálnák ők együtt. Jongin persze össze-vissza dadogott, hogy nem hiszi, hogy ez jó ötlet, meg hogy Baek sokkal jobbat érdemel, mint ő, és a többi. De végül abba maradtak, hogy megpróbálják. 

- Én tényleg nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne, hyung – szólalt meg csendesen Jongin, már hazafelé sétálva. 
- Ugyan, Jongin – fordult felé Baek mosolyogva. – Nem kell aggódnod, minden rendben lesz, oké? Én nem fogok erőltetni semmit, majd kialakulnak a dolgok, úgy, ahogy te szeretnéd. 
- Nem tudok megígérni semmit, elég nehéz eset vagyok, azt hiszem – vakarta zavartan a tarkóját, de Baek még ezt is édesnek gondolta. – Tényleg jobbat érdemelsz nálam... 
- Bízz bennem, minden jól fog alakulni – állt hozzá pozitívan az idősebb, hiszen hitte, hogy tényleg rendben lesz ez a kapcsolat így. – Nekem te kellesz. 

Elég nehéz volt az elkövetkezendő időszak Baekhyun életében, hiszen tényleg nem volt olyan könnyű ez a kapcsolat, mint hitte. Jonginnak rengeteg idő kellett egy-egy lépés előtt, amire nehéz volt várni. Az is hetekbe telt, mire magától rávette magát, hogy egyáltalán megfogja néha a kezét. Baek persze türelmes volt, hiszen tudta, erre van a másiknak szüksége, csak hogy elég heves temperamentummal áldották meg, és sokszor volt, hogy legszívesebben toporzékolt volna a megérdemelt csókja után, amit soha nem kapott meg Jongintól. Soha nem felejti el, mikor már négy hónapja együtt voltak, a fordulójuk napján, Jongin meglepte őt egy apró, ezüst karkötővel. Ez volt az első, komolyabb ajándék tőle, Baek pedig annyira megörült ennek, hogy teljesen önkéntelenül nyomott egy apró, puha csókot Jongin ajkaira. Mégsem szabadkozott utána, mert bár párja teljesen lesokkolt, úgy volt vele, ennyi belefért.

Még két teljes hónap kellett hozzá, hogy megtörténjen az első, igazi csókjuk. Addigra Baek már teljesen hozzászokott ahhoz, hogy Jongin milyen. Igazából, már fel sem tűnt neki, hogy milyen lassan haladnak, de nem is igazán bánta. A rengeteg, testi kontaktus helyett, Jongin rengetegszer elvitte őt különböző helyekre. Nem volt túlságosan nyálas, de klisé sem egyik hely sem. Igazán jó társaság volt, vicces volt és hihetetlenül kedves. Végig egy igazi úriember volt, soha nem emelte meg a hangját, vagy lett dühös, amikor Baekhyun esetleg kiborult valami miatt, és felsorolta a fél káromkodás szótárát. Igazán jól tudta kezelni, ha hisztis volt, egyszerűen jó hatással voltak egymásra. Jongin egy idő után kezdett nyitni Baek felé testileg is, főleg azután, mikor egyszer együtt aludtak, az idősebbnek pedig egy álom következtében merevedése lett. Óvatosan sunnyogott ki a fürdőbe, hogy vegyen egy hideg zuhanyt, csak hogy olyan élesen éltek benne az álombeli képek, Jongin testéről és érintéseiről, hogy nem csillapították vágyát. 

Mikor aztán Jongin kopogás nélkül nyitotta rá a fürdőajtót, azt hitte, elájul. Ott ült a lehajtott tetejű wc-n, anyaszült meztelenül, egy hatalmas terpeszben, kezében a merevedése, amin csillogott az előváladéka, miközben úgy kapkodta a levegőt, hogy azt hitte, belehal, ha nem történik valami. Szégyellte magát, hogy ezt csinálta barátja házában, és róla fantáziált. Mocskosnak és bűnösnek érezte magát, hogy egy olyan tiszta és ártatlan emberre gondolt, aki bár a párja, mégsem érezte helyesnek. Gyorsan magára terítette hát a földön heverő törölközőt, majd hatalmasat nyelve nézett fel a másik szemébe. Nem tudta, mit kellene mondania vagy tennie, még nem igazán működött az agya, a merevedése pedig úgy feszített, hogy legszívesebben sírva fakadt volna. Ám legnagyobb meglepetésére, Jongin csak beljebb lépett, és bezárta maga után az ajtót. 

- Felébredtem, mikor kimentél a szobából – szólalt meg halkan, kissé zavartan nézve Baekhyunra. – Mikor már negyed órája nem jöttél vissza, elkezdtem aggódni. Azt hittem, valami baj történt... 
- Mint látod, megvagyok – nyelt egy hatalmasat, még mindig hangosan zihálva. 
- Sajnálom, hogy így rád törtem – harapta be az ajkait, mire Baeknek nyüszíteni lett volna kedve, annyira feszült volt, hogy egyszerűen nem tudott erre mit mondani; más esetben, ha nem Jonginról lenne szó, már régen szexelnének a hálószobában, de persze megértette a másikat – erre mégis itt szenved, de ki csak nem küldhette a másikat, előtte meg nagyon kínos lenne, de mégsem bírta tovább. 
- Figyelj, Jongin – nyögte ki nagy nehezen. – Ne haragudj, megbeszéljük, de ezt muszáj befejeznem... 
- Csak nyugodtan – bólintott a másik, ám egy tapodtat sem mozdult volna, amitől Baekhyun érezte, hogy megvette a jegyét arra a vonatra, ami egyenesen a vesztébe viszi. 

Baekhyun hatalmasat nyelve csúsztatta be a törölköző alá remegő kezét, majd folytatta azt, amit elkezdett, csak hogy egyáltalán nem volt olyan könnyű, hogy Jongin végig bámulta. Sírni tudott volna, annyira kínosnak és megalázónak érezte az egészet. Egyszerűen nem tudta elengedni magát, képtelen volt elélvezni, így hisztisen abbahagyta az egészet, a nagy levegő kapkodásban pedig kitört belőle a feszült zokogás. Jongin, ahogy ezt felfogta, máris ment Baekhez, hogy felállítva magához ölelje, csak hogy így leesett róla a törölköző, merevedése pedig Jongin combjához simult, ami Baekből egy jóleső nyögést váltott ki. 

Olyan régen nem érintette őt már senki, annyira vágyott volna Jongin közelségére. Még ha nem is segít neki, legalább... Baek akaratlanul is átkarolta Jongin nyakát, majd könnyes szemekkel nézett a másik, most egészen furcsán csillogó íriszeibe. Megmozdította csípőjét, ami így folyamatosan Jonginhoz dörzsölődött, még ha ruhán keresztül is, Baeknek hatalmas élvezetet okozott. Egy idő után Jongin is simogatni kezdte a meztelen csípőt, ami dupla élvezetet nyújtott az idősebbnek. El sem akarta hinni, hogy tényleg megtörtént közöttük, még ha Jongin nem is ért hozzá ténylegesen, vele volt és segített neki, hogy könnyebb legyen.

A beteljesülést mégis az adta meg, mikor Jongin lehajolt hozzá, és egész egyszerűen szájon csókolta, míg tenyerével erősebben húzta magához Baeket. Bár az artikulálatlan nyögés, amit Jongin ajka bár elnyelt, kiszakadt Baekből, mégis, annyira boldog volt, hogy azonnal viszonozta a csókot, egyből elmélyítve, nem is gondolkodott rajta. Élete egyik legszebb napja volt, mert végre úgy érezte, Jongin igenis, tényleg szereti őt, csak teljesen bizonytalan, hogy mit tehet meg és mit nem. Ezek után már jóval többször kezdeményezett akár csókot, akár egy-két érintést, Baeket pedig belepte az a bizonyos, rózsaszín köd.

Azóta az eset óta, újabb két hónap telt el, javában augusztust írtak már, Baek pedig a munkahelyi ebédszünetet élvezte, végig Jonginnal beszélgetve üzenetben. Jongin aznap otthon volt, ő élvezte a nyári szabadságot, bár néha eljárt diák melózni. Éppen arról beszélgettek, hogy ha Baek végzett, egyenest megy Jonginhoz, mikor a fiatalabb küldött egy selcát. De nem akármilyet! Az ágyon feküdt, egy fekete alsó volt rajta és egy fehér póló, barna fürtjei nedvesen lógtak bele homlokába, egy-két tincs pedig igéző, sötét íriszeibe is. Ami mégis megragadta a figyelmét, az párja bal keze volt, ami igen illetéktelen helyen markolt valami olyasmit, amit inkább neki kellett volna. Azonnal hívást kezdeményezett a másiknál. 

- Mégis mi a fene ez a kép? – kérdezte azonnal az idősebb, nem mintha nem tetszett volna neki, sőt. – Hogy gondoltad, Jongin? 
- Miért, nem tetszik? – hallatszott a másik bánatos hangja. – Neked készítettem. 
- Bassza meg – nyögte azonnal Baek, lejjebb csúszva a kényelmetlen, műanyag széken. – Nem az, hogy nem tetszik, de tudod, még dolgoznom kell... 
- És? – kérdezett vissza Jongin ártatlanul. 
- Nos, így nem igazán megy – kuncogott, majd lejjebb vette a hangerőt, bár rajta kívül nem volt senki a pihenő szobában. – Nekem kellene elintéznem a gondodat, nem saját magadnak. 
- Ez kedves tőled – érkezett a válasz azonnal, mire Baek csak frusztráltan felsóhajtott, de Jongin folytatta. – De ne aggódj, este megvárlak és kiengesztellek. 
- Valóban? – vonta fel a szemöldökét Baekhyun, hangjában remény csilingelt. 
- Igen, ígérem – mosolygott Jongin. – Szeretlek, Baekhyun... 
- É-én is szeretlek – nyögte vissza élete első szerelmi vallomását, de talán így volt tökéletes. 

Megérte várni nyolc egész hónapot Jonginra, még ha nehéz is volt. Baekhyun szerelmesen mosolyogva tette le a telefont, majd sokáig nézte még a hátterét, ami egy közös képük volt. Hihetetlen, hogy ennyi ideje együtt voltak, és mégis kitartottak egymás mellett. Teljesen biztos volt abban, hogy ennek így kellett történnie, de egy cseppet sem bánta.