KyungSoo tudta... (BaekYeol 18+)

Cím: KyungSoo tudta...
Páros: Baekhyun x Chanyeol (EXO - mint banda)
Korhatár: 18+
Szemszög: Baekhyun POV
Figyelmeztetés: szexuális tartalom, trágár beszéd, side BaekSoo
Műfaj: dráma, angst, romantikus

Fáradtan léptem be a dorm ajtaján. Sötét volt, ami azt jelentette, hogy senki nincs itthon. Nem számítottam rá, hiszen ritka az ilyen, mikor külön végzünk, most mégis megesett. Nekem muszáj volt elmennem a stylist-hoz, mert a fellépő ruhám túl bő lett, azt kellett egy kicsit bevarrni. Nem tehettem róla, hogy az utóbbi időben fogytam, még akkor is, ha boldognak vallottam magam. Elvégre, azt csinálom, amit mindig is szerettem volna. Énekes vagyok egy bandában, ez már több, mint sok.

Levettem a cipőmet, szépen elrendeztem őket, mert pontosan tudtam, hogy ha KyungSoo meglátja, hogy széthagyjuk a cipőket, begőzöl, az pedig senkinek nem lenne jó. Nekem főleg nem. Kihámoztam magam a sálamból és a sapkámból, azt felakasztottam a fogasra, majd először a konyhába mentem. Itt is felkapcsoltam a villanyt, ami megvilágította a szép elrendezésű konyhát. Kissé elmosolyodtam, amint eszembe jutott, hogy Dyo mennyire utálta, mikor valaki összebarmolta a szentélyét. Ez általában a drága maknae szokott lenni, aki mindig próbál valamit főzni LuHannak, csak hogy elérje, hogy beleszeressen.

Végül csak egy pohár vizet töltöttem magamnak, majd azt kortyolgatva dőltem neki a szekrény szélének. Elég fárasztó napot tudhattunk le, még annak ellenére is, hogy én értem haza a legkorábban. Azt hittem, hogy az utolsó leszek, de ezek szerint a többieknek is akadt még dolga, pedig már este tíz körül járhatott az idő. Oké, amikor a debütálásra készültünk, hajnali háromig is ott rohadtunk a táncteremben, csak hogy tökéletesítsük a már amúgy is tökéletes lépéseket, de muszáj volt. Még most is megcsináljuk, hiszen nem akartunk csalódást okozni a rajongóknak.

Betettem a kiürült poharat a mosogatóba, majd a nappali felé vettem az irányt. Leültem a hatalmas kanapéra, ahol mind a hatan elfértünk egymás mellett, ha úgy adódott. Bár, mostanában nem igazán volt időnk arra, hogy közösen TV-t nézzünk, vagy hogy megnézzük a műsort, amiben szerepeltünk. Régebben, mikor még a debütálási idők előtt voltunk, rengeteget ültünk itt. Annak ellenére is néztünk egy-egy horrorfilmet vagy műsort, akár hajnalokig is, hogy tudtuk, másnap korán kell kelnünk, hiszen hajtás volt. Most már nem tehetjük meg.

Bekapcsoltam a TV-t, majd mielőtt válthattam volna csatornát, azonnal a saját, mosolygós képem tűnt fel ott. Jobban előrehajoltam, hogy megfigyeljem az arcom, és meg kellett, hogy állapítsam, tökéletes. Kissé talán beesettebb, mint máskor, de még mindig olyan gyönyörű, mint eddig. Ez kicsit feldobott, hátradőltem, majd figyeltem, ahogy beszélek az interjús nővel. Valójában, senki nem tudta, hogy egy álarc mögé rejtőzök minden egyes alkalommal. Pedig nem volt mindig így, mostanra pedig már ismét kezdem magamat jól érezni.

Ebben a pillanatban mutatták ChanYeolt, a szívem pedig azonnal hevesebben kezdett verni. Átkozott szexi volt az új hajával, mikor legelőször megláttam, azt hittem, rávetem magam. Nem sokon múlt, tényleg, főleg, mikor belemászott az arcomba, hogy jól érzem-e magam, de aztán jött Soo, aki elterelte a figyelmemet, bár igaz, hogy nagyon nehezen. Néztem, ahogy beszélt a TV-ben, hallottam a borzongatóan mély hangját, amitől még így is kirázott a hideg. Figyeltem az ajkait, amik mindig mosolyogtak, a szemeit, amiben őszinte boldogság ült. Szeretem. Még ennyi idő elteltével is halálosan szerelmes vagyok belé. Pedig pontosan tudom, hogy el kell felejtenem őt.

Sóhajtottam egy nagyot, ahogy az emlékek ismét felelevenedtek a szemeim előtt. Durcásan kikapcsoltam a TV-t, majd hátradöntöttem a fejemet, és a plafont kezdtem el bámulni. Nagyon régen volt az, mikor legelőször szerelmet vallottam neki. Bár, inkább mondanám azt, hogy amikor szerelmet vallottam neki, mert soha többé nem fordult elő. Tisztán emlékszem, egy átlagos január 31-dike volt, de soha nem fogom elfelejteni. Aznap reggel ChanYeol a szokásosnál is boldogabb volt, ami átragadt rám is. Ugyan kérdeztem tőle, hogy miért ennyire jókedvű, azt mondta, nincsen különösebb oka. Aztán megölelt...

Már akkoriban is tisztában voltam vele, hogy többet érzek iránta, mint kellene. Azt hiszem, amint megpillantottam, azonnal beleszerettem. Aztán ez csak egyre jobban fokozódott, mikor egy bandába kerültünk és szobatársak lettünk. Azt hittem, kiugrik a szívem a helyéről, mikor megláttam a nevét a cetlin. A hónapok alatt a legjobb barátok lettünk, szinte mindig egymás nyakán lógtunk. Ő volt az első, aki olyannak szeretett meg, amilyen vagyok, és elviselt még a hisztisebb napjaimon is. Én pedig egyszerűen beleszerettem.

Aznap este is fáradtan estünk haza. Éjfélig gyakoroltunk, nekem szinte arra sem volt erőm, hogy felvánszorogjak a lépcsőn, így ChanYeol felkapott az ölébe, pedig pontosan tudtam, hogy ő is mennyire fáradt, de már nem volt erőm ellenkezni, bármennyire is makacs vagyok. Ő pedig csak mosolygott rám, annak ellenére is, hogy alig bírta nyitva tartani a szemeit. Már akkor is majdnem kiugrott a szívem a helyéről, aztán mikor lefektetett az ágyra, és vetkőztetni kezdett, azt hittem, szívrohamot fogok kapni. Mikor hideg ujjai a felsőmet akarták lehúzni, megállítottam.

Olyan élesen él bennem a kép, amint értetlen szemeit az enyémekbe fúrta, mintha itt lenne előttem, és nem olyan régen történt volna. Megkérdezte, hogy mi a baj, de nem tudtam neki válaszolni. Olyan közel volt, éreztem a forró leheletét az arcomon, a parfümje illatát, a teste melegét magamon... Azt akartam, hogy abban a pillanatban csókoljon meg. Hogy aztán soha ne eresszen el többé. Annyira sóvárogtam egyetlen egy csókjáért, hogy bármit képes lettem volna megtenni. De amikor végigsimított az arcomon, és közölte velem, hogy nagyon vörös, kiszakadt belőlem. Egyszerűen nem tudtam visszatartani.

„Szeretlek, ChanYeol...”

Abban a pillanatban tört össze a szívem, mikor azonnal elhúzódott tőlem, majd a szemében undort véltem felfedezni. Akkor olyan hatalmasat fordult velem a világ, olyan mérhetetlen fájdalmat éreztem, mintha tényleg kitépte volna a szívemet, és azon ugrált volna. Nem mondott semmit, csak lesokkolva bámulta könnyes szemeimet, de én nem bírtam tovább. Befordultam a fal felé, a takarót a fejemre húztam, majd keserves zokogásban törtem ki. Aznap este nem ért hozzám többet, ahogy azután sem.

Hetekig nem beszéltünk egymással. Ő rám sem bírt nézni, én pedig nem mertem a szemébe nézni, nehogy megint látnom kelljen azt az undort benne... A többieknek is feltűnt, hogy szinte egymás közelébe sem megyünk, ha pedig mégis, valamelyikünk egy pillanattal később már menekül is. Suho akkor elhívott beszélgetni, mint felelősségteljes leader, de semmit nem tudott belőlem kihúzni. A végén csak annyit mondott, hogy minél előbb beszéljük meg, mert ez így nem mehet tovább. De nem hallgattam rá, nem akartam a közelében lenni.

Végül ChanYeol volt az, aki megtört. Talán két hónappal a vallomásom után történt, hogy egyik este megszólított. Hangja halk volt, szinte csak suttogás, én mégis meghallottam. Azt hittem akkor, hogy ennél rosszabb már nem lehet. Sajnos tévednem kellett. Amiket ChanYeol akkor mondott, az még jobban fájt, mint az, hogy elutasított. Akkor olyan világosan a szemembe mondta, hogy ő nem meleg, hogy ő a lányokat szereti, és semmit nem akar tőlem, hogy túlságosan is fájt. A legrosszabb viszont az volt, mikor közölte, hogy még annak ellenére sem tudna már normálisan viselkedni velem, hogy a legjobb barátja vagyok. Azt mondta, hogy nagyon sajnálja, de képtelen arra, hogy ezentúl a szemembe nézzen és mosolyogjon rám.

Akkor elsírtam magam. Emlékszem, úgy kitört belőlem a hónapokig felgyülemlett fájdalom, hogy akkor már nem bírtam tovább. ChanYeol pedig nem csinált semmit, csak bámult engem, kissé fájdalmasan, de nem jött oda hozzám, hogy megvigasztaljon. Sokáig sírtam, nem tudtam elhinni, hogy tényleg ennyi lenne. Azt hittem, ha bevallom neki, hogy szeretem, minden csodálatos lesz, hogy azt mondja majd, ő is szeret engem, megcsókol, hogy minden olyan gyönyörű lesz. Nos, akkor jöttem csak rá, hogy az élet nem egy szivárványszínű tündérmese, inkább egy vastagon megkent szaros kenyér.

Akkor este még elmondta, hogy azért próbáljunk meg normálisan viselkedni, együtt működni. Azt mondta, sajnálja nagyon, hogy ez így alakult, de az érzéseit nem tudja megváltoztatni. Elmondta, hogy nagyon szeret engem, mint legjobb barátot, de nem tudja elfogadni, hogy én szerelmes vagyok belé. Mert a lányokat szereti... Ezután még azt mondta, hogy nyugodjak meg, a többieknek egy szót sem szól erről, nehogy rosszul érezzem magam emiatt, ami azért jól esett tőle.

Ezek után próbáltunk úgy viselkedni egymással, ahogy megbeszéltük. A többieknek csak annyit mondtunk, hogy egy kicsit összekaptunk, de semmi különös. Nem mintha mi valaha is összevesztünk volna, legalábbis annyira, hogy két hónapig egymáshoz sem szóltunk... De legalább ezután már békén hagytak minket. Már nem mi voltunk a pletykatéma, aminek nagyon örültem. Inkább már a HunHan páros volt a fő csemegetéma, hiszen akkoriban kotyogta ki SeHun, hogy valójában fülig beleszeretett a kínaiba. Csak neki sokkal egyszerűbb dolga volt, LuHan ugyanis szintén a férfiak felé húz, de ennek ellenére is mindig lekoppintotta a kis maknae-t, bár volt már olyan is, mikor rájuk nyitottam a fürdőben elég... Hm, érdekes helyzetben.

Teltek a hónapok, talán már ősz is lehetett, mikor KyungSoo egyre többet törődött velem. Azelőtt is nagyon jó barátok voltunk, de közel sem annyira, mint ChanYeollal. Vele egyébként, ha mondhatom ezt, normalizálódott akkorra a kapcsolatunk. Mind a ketten próbáltuk elfelejteni azt az éjszakát, csak teljesen más okból. Akkor már elfogadtam a tényt, hogy soha nem fog viszont szeretni, hogy soha nem lesz az enyém. Mégis sóvárogtam utána, de elnyomtam magamban, jó mélyen. Csak akkor sírtam, mikor senki nem látott, egyébként mindenki előtt ugyan olyan voltam, mint mindennek a legelején.

Dyo viszont egyre többet legyeskedett körülöttem. Először nagyon jól esett, hogy ennyit törődik velem, sokszor elhívott vacsorázni, mikor volt szabadidőnk, ő volt a legelső, aki megkérdezte, hogy jól vagyok-e, mikor a próbákon elestem. Sokszor főzött nekem, egyszerűen túl kedves volt velem. Aztán ahogy telt az idő, KyungSoo úgy lett egyre bizalmasabb. Már simogatta a kezem, amikor egymás mellett ültünk, sokszor ölelgetett, mikor otthon voltunk, megvédett a többiekkel szemben, mikor veszekedtünk. Soha nem gondoltam volna akkoriban KyungSoo-ról, hogy így ki meri nyilvánítani a véleményét.

Arra a napra viszont nem emlékszem pontosan. Viszont az arcára igen. Mosolygott, olyan őszintén és gyönyörűen, mint talán soha. Ott álltunk kint, a novemberi hidegben, a leheletünk páraként szállt fel a magasba. Szorosan állt mellettem, én pedig nem tiltakoztam. Valójában, akárhányszor közeledett felém, soha nem utasítottam el. Jól esett, hogy valaki végre törődött velem, bár ezt soha, semmi pénzért nem vallottam volna be neki. Emlékszem, ahogy felém fordult, majd óvatosan végigsimított a kézfejemen. Kicsit elpirult, amit aranyosnak gondoltam. Végül a szemembe nézett, majd sok-sok dadogás, hebegés és habogás után kinyögte.

„Szeretlek, hyung...”

Abban a pillanatban teljesen le voltam döbbenve. Annyi érzelem volt bennem, hogy képtelen voltam megszólalni. Nem voltam szerelmes KyungSoo-ba. Szerettem, mint barátot, nagyon is, de... Ez nem volt szerelem. Mikor majdnem kimondtam neki, hogy sajnálom, felrémlett előttem ChanYeol és a saját helyzetem. Abban a pillanatban majdnem megpofoztam magam, hogy egyáltalán gondolni mertem rá, hogy visszautasítom Dyo-t. Nem, én képtelen vagyok arra, mint amit Yeol tett. Én nem tudnám a szemébe mondani, hogy nem kérek belőle, még akkor sem, ha nem vagyok belé szerelmes. A világon azt akartam a legkevésbé, ha KyungSoo miattam sírt volna, hiszen nem érdemelte meg. Ez forgott a szemem előtt, mikor óvatosan felemeltem a fejét, majd egy szűzies csókot nyomtam az ajkaira.

Do KyungSoo aznap mosolygott a leggyönyörűbben. Ugyan nem vallottam neki szerelmet, de nem is várta el. Neki bőven elég volt, hogy éreztetem vele, még akkor is, ha nem szerettem őt. Nem titkoltuk a kapcsolatunkat a bandában, de nem is jelentettük be, mert nem tartottuk fontosnak. Azóta a nap óta úgy éreztem, végre van valaki, akit szerethetek ChanYeol helyett, még akkor is, ha nem úgy, mint őt. KyungSoo megváltoztatott sok mindent, akkor még nem is gondoltam volna, hogy mennyit.

Azóta két hónap telt el... KyungSoo-val minden a legnagyobb rendben, ChanYeollal is megvoltunk. Mosolyogtunk egymásra, ha kellett. Poénkodtunk együtt, mikor úgy adódott, belül viszont még mindig fájt. Bármennyire is Dyo volt a pasim, nem tudtam kiverni a fejemből ChanYeolt. Annak viszont örültem, hogy KyungSoo nem erőltette a szexet. Ezalatt a két hónap alatt semmiféle intimebb dolog nem történt közöttünk, egyelőre a csókig mentünk, amit nem bántam. Nem arról volt szó, hogy nem szerettem volna, mert kezdtem rájönni, hogy nem volt értelmetlen belemennem ebbe a kapcsolatba, hiszen megszerettem KyungSoo-t.

Kissé elmosolyodtam, ahogy eszembe jutott, mennyire boldog volt, mikor először kimondtam neki, hogy szeretem. Talán komolyan gondoltam, talán nem, fogalmam sincs. Tényleg szerettem őt, de egyáltalán nem olyan erősen, mint ChanYeolt. Ő olyan volt nekem, mint talán egy drogosnak a heroin. Minél tovább nem kapja kézhez, annál tovább sóvárog utána. Én is így éreztem, de egy szót sem szóltam róla KyungSoo-nak. Örültem, hogy jól megvagyunk egymással, ez volt a lényeg.

Szinte végszóra, meghallottam, hogy nyílik a bejárati ajtó, mire érdeklődve odakaptam a tekintetemet. Kai sétált elől, arca bosszús volt, mint aki képes és mindjárt felrobban, de mielőtt megkérdezhettem volna tőle, hogy mi a baja, már be is zárkózott a fürdőbe. Utána jött Suho, aki csak mosolyogva köszönt nekem, aztán már csukódott is mögötte az ajtó. SeHun köszönés nélkül támadta be a konyhát, a sort pedig Soo zárta. Azonnal elmosolyodtam, amint megláttam a fáradt arcát. Ugyan kíváncsi voltam, hogy ChanYeol hol maradt, de kiűztem a fejemből ezeket a gondolatokat.

- Szia - köszöntem neki, amint felém tartott.

- Szia - mosolygott rám, majd felém hajolt, és egy apró puszit nyomott az ajkaimra. - Rég hazaértél?

- Egy fél órája - néztem az órára, ami fél tizenegyet mutatott. - És ti hol voltatok eddig?

- Az most mindegy, viszont el kell jönnöd velem valahová - mosolyodott el, majd megfogta a kezem, és húzni kezdett maga után.

- Mégis hová, ilyenkor? - lepődtem meg, de nem ellenkeztem.

- Majd megtudod - mosolygott rám a válla felett, miközben húzta vissza a cipőjét.

Végül nem ellenkeztem többet, felvettem a cipőmet, a kabátomat, majd egy sálat a nyakam köré tekertem, így indultunk el. Kicsit aggódtam, mert nem szóltunk a többieknek, de gondoltam, mindegy, mert talán Soo-nál van telefon, elérik, ha aggódnak majd. A dorm előtt Dyo fogott egy taxit, beültünk mind a ketten, majd párom bemondta a város egyik legdrágább hoteljának a nevét.

- KyungSoo, minek megyünk mi oda? - lepődtem meg.

- Majd mindent megtudsz, ne aggódj - szorította meg a térdemet, aztán visszahúzta a kezét, nehogy a sofőrnek feltűnjön.

Nem firtattam. Pontosan tudtam, hogy ha KyungSoo nem mondja el, akkor lehetetlen belőle kiszedni. Sóhajtottam egyet, majd kifelé kezdtem bámulni az ablakon. Figyeltem a hatalmas embertömeget, a vakító fényeket, amiktől néha hunyorítanom kellett. Fáradt voltam, de mégis, piszkosul kíváncsi, hogy mit tervezett KyungSoo. Még csak elképzelésem sem volt, hiszen eddig ilyet nem csinált, nem az a típus volt, aki az éjszaka közepén elrabol, és egy luxus hotelbe visz.

Nagyjából fél óráig kocsikáztunk, végül Soo fizetett a sofőrnek, majd beléptünk a hotel ajtaján, ahol egyből a recepciót támadta be. Én közben diszkréten tátottam a számat a helyen, nem mintha nem láttam volna már ilyet, de még mindig lenyűgözött. Oké, hogy sok a fizetésünk, de egy szoba itt egy vagyonba kerül, talán egy félhavi kereset is rámegy! De mielőtt ezt közölhettem volna KyungSoo-val, ő csak a lift elé húzott, megnyomta a gombot, majd mélyen a szemembe nézett.

- Figyelj, itt a kulcs - nyomta a kezembe. - Menj fel a szobába, mindjárt megyek utánad én is, csak még el kell intéznem valamit, rendben?

- De hová mész? - fogtam meg a csuklóját, mivel már menni készült.

- Öt perc és én fent leszek, ne aggódj - mosolyodott el, de ez a mosoly most más volt.

- Rendben - sóhajtottam végül, mire KyungSoo hozzám lépett, majd egy óvatos puszit nyomott az arcomra.

- Vigyázz magadra, BaekHyun - nézett a szemembe, aztán megfordult.

Ledöbbentem. Kissé olyan érzésem volt, mintha örökre elbúcsúzott volna tőlem, ami ugye lehetetlen, elvégre, öt perc és jön utánam, nem így van? Gondolkodásomból a lift hangja rázott ki, így beléptem, majd megnyomtam a tizenkettest, hiszen a kulcson lévő szám erre utalt, ha minden igaz. A tükör elé léptem, majd gyorsan megigazítottam a hajamat, ami eddig sehogy sem állt. Én pedig így jöttem el otthonról, szép vagyok... Elfintorodtam, de végül csak sikerült azt az egy tincset is a helyére tennem, ami nem akarta az igazát. Megdörzsöltem a szemeimet, majd sóhajtottam egyet. Bármire is készült KyungSoo, biztos, hogy jó lesz.

Jelzett a lift, így én kiléptem belőle, majd halkan lépkedtem a megfelelő ajtót keresve. Csendes volt minden, amin kissé meglepődtem, bár ilyen helyre biztos nem olyanok járnak, akik party-zni akartak, elit körülmények között. Sóhajtottam egy nagyot, majd végül megtaláltam a megfelelő ajtót, majd nem sokat hezitálva, kinyitottam a kulccsal. Beléptem, de ismét csak csend volt, így visszazártam az ajtót, de nem kulcsoltam be, hiszen KyungSoo úgy is mindjárt itt lesz.

Levettem a cipőmet és kabátomat, a sálamat pedig csak hanyagul ledobtam a kis komódra. Aztán amint beléptem a nappaliba, teljesen ledöbbentem. Apró kis teamécsesek voltak kirakva, mint egy út, ami egyenesen egy zárt szobaajtóhoz vezetett. Eltátottam a számat. Talán Soo azt akarta, hogy ma este történjen meg először...? Azonnal elmosolyodtam, majd a két sor között lépkedtem az ajtóig. Nem gondoltam volna KyungSoo-ról, hogy ennyire romantikus, de mégis nagyon aranyos tőle.

Egy pillanatig sem hezitálva nyitottam be az ajtón, csak hogy ott aztán úgy ledöbbentem, hogy az állam majdnem a padlót súrolta. Hatalmas franciaágy volt a szoba közepén, fekete selyemlepedővel letakarva, gondosan bevetve. Körülötte mindenütt teamécsesek, ennek a fényei pedig egészen erotikus hangulatot varázsoltak a vörös fallal. Innen is vezetett egy út az ágyhoz a mécsesekből, amit már nehezen tudtam elhinni, hogy KyungSoo csinálta. Most komolyan, emiatt voltak el olyan sokáig? De akkor... Miért, vagy hogy?

Semmit nem értettem, de végül elindultam, majd leültem az ágyra. Végigsimítottam a fekete lepedőn, az anyag pedig simogatta a bőrömet. Kellemes volt, legszívesebben kipróbálnám, hogy milyen rajta szexelni. ChanYeollal. A francba, NEM! KyungSoo-ra kell gondolnom, hiszen ha minden igaz, amint ő is ideér, azt fogjuk csinálni. De ChanYeol elképesztő szexi lenne a fekete lepedők között. Ahogy a csípőjén ülök. És rajta vonaglok...

A rohadt életbe! Gyorsan előregörnyedtem, majd a tenyerembe temettem az arcomat. A francba is, nem gondolhatok ilyesmire! Mikor éppen a pasimra várok, arról fantáziálgatok, milyen lenne egy másikkal itt henteregni. Undorító disznó vagyok, de egyszerűen képtelen vagyok nem erre gondolni. Lehunytam egy pillanatra a szemeimet, de mikor megjelent előttem a kép is, amiről az előbb csak gondolkodtam, azonnal kinyitottam őket. De abban a pillanatban fel is sikítottam.

Park ChanYeol. Erotikus képzelgéseim főszereplője itt állt előttem, egyetlen szál törülközővel a csípőjén, és engem bámult. Mit bámult, majd kiesett a szeme! Ahhoz képest, hogy fogalmam sem volt, mit keresett itt, és az előbb basztam le magam, hogy nem kellene róla képzelegnem, amint megláttam vizes felsőtestét, nem bírtam visszafogni a fantáziámat. Figyeltem egy vízcseppet, ami a kulcscsontjáról indult el, végigszántotta a mellkasát, a hasát, majd a medencecsontján át eltűnt a törölköző korcánál. Nyelnem kellett egyet, ahogy feltűnt, ChanYeol nem éppen nyugalmi állapotban van.

- BaekHyun... - szólított meg, mire teljesen összezavarodva kaptam rá a tekintetemet. - Figyelj, mondanom kell valamit.

- KyungSoo mindjárt itt lesz, el kell innen tűnnöd - mondtam azonnal.

- Nem, KyungSoo nem jön ide - rázta a fejét.

- Dehogynem, azt mondta, jön utánam - makacskodtam, közben tekintetem elkalandozott a felsőtestén.

- Nem tűnt fel, hogy csak én vagyok itt? - kérdezte, de az Istenért sem vett volna fel valamit, nem mintha annyira bántam volna, hogy egy szál semmiben áll itt előttem.

- De - nyögtem ki nagy nehezen. - Mit keresel itt?

- Mondanom kell neked valamit - indult el felém, majd leült mellém az ágyra.

Megcsapott a tusfürdő, valamint a saját illata, de olyan intenzíven, hogy azonnal rossz helyre indult el a vérem. Nyeltem egy nagyot, majd ölembe ejtettem a kezem, úgy próbáltam nem őt bámulni. Túl régen volt ilyen közel hozzám, szinte már el is felejtettem, hogy milyen érzés. Basszus, még ennyi idő után is halálosan szerelmes vagyok belé!

- BaekHyun... - suttogta a nevem, mire kíváncsian felpislogtam rá.

- Igen? - vontam fel a szemöldökömet, miközben próbáltam csak a szemét, és nem az ajkait bámulni.

- Szeretsz még engem? - Azt hittem, ott helyben elájulok.

- M-mi? - kérdeztem vissza elhűlve, egy kicsit távolabb ülve tőle.

- Jól hallottad - ült megint közel hozzám. - Szerelmes vagy még belém?

Ahogy a szemeibe bámultam, amik olyan komolyak voltak, mint talán soha, teljesen összezavarodtam. Nem értettem, hogy miért kérdezget tőlem ilyeneket, egyáltalán, hogy meri megkérdezni, mindazok után, amiket művelt? Tönkretett, egy érzelmileg roncs lett belőlem miatta, szenvedtem, sóvárogtam utána hónapokig, aztán mikor végre úgy tűnik, hogy találtam valakit, akit már megszerettem, jön nekem ezzel a kérdéssel. Mi joga van ehhez? Hogy képzeli, hogy még válaszolok is neki?

- Nem - hazudtam, miközben fejemet lehajtottam. - Már semmit nem érzek irántad...

- Tényleg? - Olyan megbántottnak tűnt a hangja, hogy azonnal rákaptam a tekintetemet.

- Igen - nyögtem ki nagy nehezen, de nem bírtam a szemébe nézni. - KyungSoo-t szeretem...

Ebben a pillanatban ChanYeol megfogta az államat, majd mielőtt ellenkezhettem volna, ajkait az enyémekre tapasztotta. Abban a pillanatban kiszakadt belőlem egy megkönnyebbült sóhaj, és meg se próbáltam ellenkezdni, hiszen mióta erre vártam! Azonnal engedtem a nyelvének, ami utat tört magának, miközben átkaroltam a nyakát, egyik kezemmel hajába túrtam, majd még jobban magamhoz húztam. Még hogy nem szeretem, te jó Isten, hogy tudnám nem szeretni őt?!

ChanYeol nyelve találkozott az enyémmel, ami egyszerűen olyan tökéletes volt, mintha egymásnak lettek volna teremtve. Közben ő sem tétlenkedett sokat, egyik keze már a pólóm alatt kalandozott, végigsimította a gerincemet, amitől kirázott a hideg, valamint ívbe feszítettem a hátamat. ChanYeol belevigyorgott a csókba, mire ráharaptam a nyelvére. Azonnal elhúzódott tőlem, de csak vigyorogva nézett rám.

- Hé, ez fájt - biggyesztette le az ajkait.

- Szeretnéd, hogy megpusziljam? - vigyorodtam el.

- De még mennyire! - vágta rá, aztán ismét egymásnak estünk.

Istenem, elképzelni sem bírtam, hogy ez ennyire jó érzés. Még akkor sem gondoltam volna, hogy én ChanYeollal fogok smárolni, mikor beléptem ebbe a szobába. Közben végigdöntött az ágyon, majd felém mászott. Lábaimat már azonnal egy terpeszbe igazítottam, ő pedig odafeküdt, ágyékát az enyémnek nyomva. Azonnal kitört belőle egy nyögés, ami piszkosul beindított. Azt hiszem, soha nem voltam még olyan kemény, mint akkor.

- ChanYeol... - suttogtam, amint a nyakamat csókolgatta.

- Mmm? - morgott, ezzel jelezve, hogy figyel, de közben tovább folytatta a nyakam kényeztetését.

- Azt akarom, hogy tegyél a magadévá - nyögtem ki nagy nehezen, mire Chan felkapta a fejét, majd a szemembe nézett.

- Eddig is ezt terveztem, de köszi a biztatást - vigyorodott el.

- Yah! - kiabáltam rá, majd egy ügyes mozdulattal fölé kerekedtem, majd ráültem a csípőjére.

Egyszerre nyögtünk fel a jóleső érzéstől. Éreztem, hogy ChanYeol is már kő kemény, ez pedig mindennél többet jelentett. Lassan elkezdtem mozgatni a csípőm, így ágyékunk összedörzsölődött, Yeol pedig eddig bírta. Lehúzott magához, éhesen mart az ajkaimra, miközben kezei belemarkoltak a fenekembe, erősebben húzva magához. Soha nem éreztem még ekkora vágyat, mint most. Szinte beleszédültem a helyzetbe, annyira tökéletes volt.

Végül elváltam tőle, majd egyszerűen ledobtam magamról a pólót, amin ChanYeol jót mosolygott. Ezután ismét lehajoltam hozzá egy csókra, közben ő pedig visszafordított minket, így megint én voltam alul. Elvált az ajkaimtól, majd egy kicsit felemelkedett. Szaporán szedtem a levegőt, a mellkasom gyorsan járt le és fel, a szívem pedig őrülten hevesen vert. Gyorsan ránéztem ChanYeolra, de ő csak bámult engem, olyan éhes tekintettel, hogy attól még keményebb lettem, már ha ez lehetséges.

- Basszus, BaekHyun, ne nyírj már ki még azelőtt, hogy megkaphatnálak - nyögött fel, majd egyszerűen lerántotta a csípőjéről a törölközőt.

Egy hatalmasat nyeltem, ahogy ott térdelt felettem anyaszült meztelenül, egy hatalmas erekcióval a lába között. Istenem, gondoltam, hogy nagy van neki, de hogy ekkora? Ez pedig nem is olyan soká... Egy hatalmasat nyögtem, amint megéreztem, hogy egy kéz simít végig a nadrágomon, pontosan jó helyen. Azonnal a lepedőt markoltam, majd fellöktem a csípőmet, ezzel többért könyörögve. ChanYeol pedig nem hezitált sokat, kigombolta a farmeromat, lehúzta a sliccemet, majd nagy nehezen kioperált a szűk darabból.

Ezek után ismét felhajolt hozzám egy csókért, amit készségesen viszonoztam. Annyira tökéletes volt, annyira izgató ez az egész, hogy nem bírtam vele betelni. ChanYeol messze felülmúlta minden elképzelésemet, a legvadabb álmaimban sem volt ennyire szexi. Közben a keze ismét jó helyen járkált, simogatni kezdett boxeren keresztül, mire belenyögtem a szenvedélyes csókba. Elvált tőlem, ismét felült, majd lehúzta rólam azt az átkozottul szűk darabot, majd jó messzire eldobta.

Amint feldolgoztam, hogy ChanYeol mit bámul, azonnal felültem, majd összecsaptam a lábaimat. Erre ő csak felnevetett, majd egy könnyed mozdulattal ismét szétnyitotta térdeimet, közé mászott, aztán megcsókolt. Azonnal átkaroltam, majd kiélveztem minden egyes percet, amit adott nekem. Ekkor megmozdította a csípőjét, a merevedése pedig az enyémhez ért, mire az élvezettől belekarmoltam a hátába és felnyögtem. Ő erre csak felszisszent, majd a nyakamat kezdte csókolgatni, egy érzékeny helyen pedig meg is szívta. Akkor nem foglalkoztam azzal, hogy nyoma maradt. Akartam is valamit, ami emlékeztet erre az éjszakára.

ChanYeol átmászott felettem, kihúzta az egyik fiókot, majd elővarázsolt belőle egy óvszert és egy tubus síkosítót. Nyelnem kellett egyet az izgalomtól, de egyáltalán nem féltem. Tudtam, hogy vigyázni fog rám, és nem akar fájdalmat okozni nekem. Láttam, ahogy félreteszi a dolgokat, majd felhajolt hozzám egy csókért. Ez most nem volt szenvedélyes, inkább olyan nyugtató hatású, de ez is annyira tökéletes volt, mint az előbbiek. Közben megéreztem egyik kezét a merevedésemen, lassan simogatott, szinte őrjítő volt, legszívesebben sikítottam volna többért, de nem akartam elválni tőle.

Mikor ő megtette helyettem, hallottam, ahogy felnyitotta a tubus tetejét, majd elhúzta a kezét rólam. Felsóhajtottam, majd vártam, hogy mikor jön az első ujja. Ellazítottam magam, de percek elteltével sem történt semmi. Ekkor felnéztem ChanYeolra, de ő csak csillogó szemekkel figyelt engem.

- Mi az? - sóhajtottam, majd a szemébe néztem.

- Gyönyörű vagy, BaekHyun - mosolyodott el, majd megcsókolt.

Belemosolyogtam a csókba, közben pedig átkaroltam a nyakát. Ekkor éreztem meg odalent az egyik ujját, ami először csak ingerelt, végül betolta. Kissé felnyögtem, de nem volt vészes, így csatlakoztatta a második ujját is, ami már kissé kellemetlenebb volt, de próbáltam a csókra koncentrálni. Teljesen elvette az eszem, annyira kívántam őt, hogy szinte a fájdalommal sem törődtem, megmozdítottam a csípőmet, mire muszáj voltam felnyögni.

- Basszus... - szaladt ki a számon nagyon gyorsan.

- Ezt... - kezdte ChanYeol, lehunyt pillái alól. - Ne csináld... Többet...

- Miért? - kérdeztem meg tőle.

- Mert el fogok élvezni - nyögött egy hangosat, amint megint megmozdítottam a csípőmet.

Elvigyorodtam, erre ő csak kihúzta belőlem az ujjait, majd olyan gyorsan hatolt belém, hogy egy hatalmasat nyögtem. Fájt, talán még a könnyeim is kicsordultak, de amint elkezdett mozogni, megszűnt. Akkor már megszűnt számomra minden, éreztem magamban, ez volt a legcsodálatosabb dolog egész életemben. Tudtam, hogy tökéletes lesz, de azt nem, hogy ennyire. Annyira élveztem, olyan kő kemény voltam, hogy tudtam, nem sokáig fogom bírni. Elvégre, már nagyon régen voltam bárkivel is, még azelőtt, hogy szerelmes lettem volna ChanYeolba, és azok még nők voltak.

Egy hatalmasat nyögtem, amint megéreztem valamit. Olyan intenzív volt, hogy azonnal éreztem a hatását. Vissza kellett tartanom magam, mert majdnem elsültem. ChanYeol most már őrületes tempóban mozgott bennem, ekkor pedig az arcára néztem. Mosolygott, majd egy pillanatra megállt, hogy megcsókoljon, de nem bírtuk sokáig, mivel hevesen kapkodtuk a levegőt mind a ketten. Ekkor átkaroltam a nyakát, majd megmozdítottam a csípőmet, pont akkor, mikor ő is lökött egyet. Ő is felnyögött, valamint én is.

Ismét éreztem ott, ami miatt, ha lehetséges, dupla akkora élvezet hasított át rajtam. A hátamat ívbe feszítettem, majd immár engedtem az édes megváltásnak, hatalmas orgazmusom volt, talán soha ekkora. ChanYeol még ekkor sem hagyta abba a mozgást, pár percen belül viszont ő is elélvezett. Belém... Ami mindennél jobb érzés volt. El sem hittem, hogy megkaptam őt. Park ChanYeolt, akiért már olyan régen sóvárogtam! Talán... Igen, pont egy éve volt annak, hogy szerelmet vallottam neki. Január 31-dike van...

Végül kihúzódott belőlem, mellém feküdt az összegyűrt lepedőn, majd magához húzott. Fejemet a mellkasára ejtettem, átöleltem, majd macskásan hozzásimultam, közben apró köröket rajzoltam a hasára. A pénisze immár ernyedten lógott a lába között, kielégülten, ami mosolygásra késztetett. Miattam volt kielégült, én voltam az, aki kielégítette, ami hatalmas boldogsággal töltött el.

- Szeretlek, BaekHyun - törte meg mély hangja a szoba csendjét, mire felkönyököltem, majd egy csókot nyomtam az ajkaira.

- Nem is tudtam - néztem a szemébe, mire elmosolyodott.

- KyungSoo tudta...